A stroke világszerte a második leggyakoribb halálok, illetve a rokkantságot okozó harmadik leggyakoribb betegség. A diabetes minden formája fokozott cardiovascularis veszélyeztetettséggel jár, és a kockázat különösen nagy 2-es típusú cukorbetegségben. A stroke rizikója 1,5−2-szeres az azonos életkorú nem diabetesesekhez képest, és a manifesztációtól eltelt idővel arányosan emelkedik. Több antidiabetikumcsoport – kiemelten a tiazolidindionok, a nátrium-glükóz-kotranszporter-2-gátlók és a glükagonszerűpeptid-1-receptor-agonisták − esetében igazolódott keringési kockázatot csökkentő természetük. Különösen ez utóbbi csoport lehetséges cardio- és neuroprotectiv szerepe került az utóbbi időben az érdeklődés előterébe. Munkánk áttekinti a diabetest kísérő stroke-előfordulás jellegzetességeit, a glükagonszerűpeptid-1-receptor-agonisták kockázatcsökkentő és potenciális stroke-megelőző hatásának patogenetikai hátterét, valamint az alkalmazásukkal kapcsolatos kedvező humán klinikai megfigyeléseket. Rámutat, hogy a hatályos kezelési irányelveket követő terápiás stratégia reményt kínál a diabetesszel társuló stroke-incidencia mérséklésére és a ma még a nem cukorbetegekénél kedvezőtlenebb kimenetel megváltoztatására. Orv Hetil. 2024; 165(13): 489–498.
Keywords: clinical studies; diabetes mellitus; glucagon-like peptide-1 receptor agonists; glükagonszerűpeptid-1-receptor-agonisták; klinikai vizsgálatok; stroke.