A lökéshullám nagy sebességgel áramló gázban keletkező felület, amely mentén a mozgásjellemzők közül legalább egy ugrásszerűen változik.

Schlieren-fénykép egy hegyes test körüli szuperszonikus áramlásról. A test több pontján lökéshullám keletkezik, amit a sötétebb árnyalatok jeleznek

A Rankine–Hugoniot-egyenlet szerint az erős szakadási felületen áthaladó gáztömeg entrópiája sűrűségének változásával egyidejűleg nem marad változatlan. A Zemplén-tétel értelmében csak olyan erős szakadási felület alakulhat ki, amelyben a lökéshullámon áthaladó gáztömeg sűrűsége nem csökken, vagyis lökéshullám csak kompresszióhullám alakjában jöhet létre. Stacionárius áramlásban a Bernoulli-egyenlettel megegyező alakú összefüggés érvényes, mely szerint a lökéshullámon áthaladó gáztömeg nyugalmi, ún. tartályállapotra vonatkozó „T” hőmérséklete és „v” hangsebessége nem változik.

A lökéshullám két oldalán a tangenciális, a szakadási felület irányába mutató sebességek egyenlő nagyságúak. Az olyan sík szakadási felületet, melynek normálisa nem párhuzamos az áramlási sebességgel, ferde lökéshullámnak nevezik. Ha a szakadási felület merőlegesen áll az áramlási felületre, merőleges lökéshullámról beszélünk. A ferde lökéshullámok mögött a sebesség hangsebességnél nagyobb marad, míg a merőleges lökéshullámok után a gázsebesség hangsebesség alattivá csökken.

Hegyes testek előtt többnyire olyan ferde lökéshullámok keletkeznek, amelyeknek a test tengelyéhez viszonyított hajlásszöge a Mach-szöggel megegyező értékű. Tompa testek előtt olyan merőleges lökéshullám alakul ki, amely a testről leválik. Ezt lekapcsolt lökéshullámnak vagy fejhullámnak nevezik.

A nagy sebességgel repülő légi eszközök és elemeik környezetében kialakuló lökéshullám-rendszereknek igen fontos szerepük van a légi eszközök aerodinamikájában.

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés

Külső hivatkozások

szerkesztés