Ugrás a tartalomhoz

„Jean-Pierre Pedrazzini” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a Szám és névelő egyeztetése, lásd: WP:BÜ AWB
Porribot (vitalap | szerkesztései)
botok
131 375 szerkesztés
a link kékítés AWB
 
(21 közbenső módosítás, amit 12 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
{{személy infobox
{{személy infobox
|kép=Jean-Pierre Pedrazzini P8270219.jpg
|kép=Jean-Pierre Pedrazzini P8270219.jpg
|képaláírás=Jean-Pierre Pedrazzini mellszobra<br>(Budapest, Köztársaság tér)}}
|képaláírás=Jean-Pierre Pedrazzini mellszobra<br>(Budapest, II. János Pál pápa tér)}}
<!--[[Kép:Jean-Pierre Pedrazzini.jpg|200px|jobbra|bélyegkép|Jean-Pierre Pedrazzini mellszobra Budapesten]]
<!--[[Kép:Jean-Pierre Pedrazzini.jpg|200px|jobbra|bélyegkép|Jean-Pierre Pedrazzini mellszobra Budapesten]]
-->
-->
11. sor: 11. sor:
Gyermekkorát [[Párizs]]ban és [[Monaco|Monte-Carlóban]] töltötte. [[Franciaország]] német megszállásakor a család [[Nizza|Nizzába]] költözött, majd [[1943]]-ban [[Svájc]]ban húzódott meg. Tanulmányait Nizzában kezdte, majd [[Neuchâtel]]ben, [[Davos]]ban, végül [[Genf]]ben, a kereskedelmi főiskolán folytatta.
Gyermekkorát [[Párizs]]ban és [[Monaco|Monte-Carlóban]] töltötte. [[Franciaország]] német megszállásakor a család [[Nizza|Nizzába]] költözött, majd [[1943]]-ban [[Svájc]]ban húzódott meg. Tanulmányait Nizzában kezdte, majd [[Neuchâtel]]ben, [[Davos]]ban, végül [[Genf]]ben, a kereskedelmi főiskolán folytatta.


Szülei válása után az apa Svájcban maradt, az anya Monte-Carlóba költözött, ő pedig Marie-Charlotte nővérével együtt Párizsba ment, ahol előbb – autóversenyzői álmokat dédelgetve – hivatásos gépkocsivezetői jogosítványt szerzett, majd [[1948]]-ban, az éppen akkor alapított ''Paris Match'' magazin munkatársa lett. A háború alatt [[autodidakta]] módon [[Fotográfia|fényképezni]] megtanult fiatal gyors karriert futott be: a neves Walter Carone segédjeként kezdett, [[1950]]-ben előlépett fényképésszé, majd vezető fotóriporterré. Néhány év alatt bejárta mindazon helyeket, ahol az [[1950-es évek]] elején fontos dolgok történtek: [[Indokína]], [[Egyiptom]], a [[Magreb]] és [[Kaukázus (régió)|Kaukázusi]] térség, vagy [[Északi-sark]]. Hírnevét [[II. Erzsébet brit királynő]] koronázásán és [[Faruk]] egyiptomi [[király]] lemondásakor készített képsorai alapozták meg [[1952]]-ben. Olyan sztárok halhatatlanságához járult hozzá fotóival, mint [[Charlie Chaplin]], [[Maurice Chevalier]], [[Sophia Loren]], [[Brigitte Bardot]], [[Édith Piaf]], [[Marlene Dietrich]], vagy [[Vittorio de Sica]]. Ő fényképezhetett [[1955]]-ben [[III. Rainier]] monacói herceg és az éppen [[Cannes]]-ban forgató [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] filmcsillag, a későbbi hercegnő, [[Grace Kelly]] első találkozóján is.
Szülei válása után az apa Svájcban maradt, az anya Monte-Carlóba költözött, ő pedig Marie-Charlotte nővérével együtt Párizsba ment, ahol előbb – autóversenyzői álmokat dédelgetve – hivatásos gépkocsivezetői jogosítványt szerzett, majd [[1948]]-ban, az éppen akkor alapított ''Paris Match'' magazin munkatársa lett. A háború alatt [[autodidakta]] módon [[Fényképezés|fényképezni]] megtanult fiatal gyors karriert futott be: a neves Walter Carone segédjeként kezdett, [[1950]]-ben előlépett fényképésszé, majd vezető fotóriporterré. Néhány év alatt bejárta mindazon helyeket, ahol az [[1950-es évek]] elején fontos dolgok történtek: [[Indokína]], [[Egyiptom]], a [[Magreb]] és [[Kaukázus (régió)|Kaukázusi]] térség, vagy [[Északi-sark]]. Hírnevét [[II. Erzsébet brit királynő]] koronázásán és [[Faruk]] egyiptomi [[király]] lemondásakor készített képsorai alapozták meg [[1952]]-ben. Olyan sztárok halhatatlanságához járult hozzá fotóival, mint [[Charlie Chaplin]], [[Maurice Chevalier]], [[Sophia Loren]], [[Brigitte Bardot]], [[Édith Piaf]], [[Marlene Dietrich]], vagy [[Vittorio De Sica|Vittorio de Sica]]. Ő fényképezhetett [[1955]]-ben [[III. Rainier monacói herceg|III. Rainier]] monacói herceg és az éppen [[Cannes]]-ban forgató [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] filmcsillag, a későbbi hercegnő, [[Grace Kelly]] első találkozóján is.

⚫
[[1956]] júliusában barátja és kollégája, Dominique Lapierre újságíróval eljutott a [[vasfüggöny]] mögé is: engedélyt kapott arra,<ref>Pedrazzini családja úgy tudja, hogy [[Nyikita Szergejevics Hruscsov|Hruscsov]], akinek szüksége volt a „nyitottság” demonstrálására, [[Josip Broz Tito|Tito]] közbenjárására engedélyezte az utat.</ref> hogy – kísérettel ugyan, de – bejárja a nyugati újságírók elől addig elzárt [[Szovjetunió|szovjet]] területeket. A riporterpáros, feleségeikkel együtt, mintegy 15 ezer kilométert tett meg gépkocsival a [[Minszk]] – [[Moszkva]] – [[Nyizsnyij Novgorod|Gorkij]] – [[Harkov]] – [[Kijev]] – [[Rosztov-na-Donu]] – [[Krasznodar]] – [[Szocsi]] – [[Szuhumi]] – [[Gori]] – [[Tbiliszi]] – [[Poti]] útvonalon. Az utazásról készített beszámolók és páratlan dokumentum értékű fekete-fehér és színes felvételek folyamatosan jelentek meg a magazinban, majd [[1957]]-ben Pedrazzini halála után az egész anyagot [[könyv]] alakban is kiadták ''En liberté sur les routes d’URSS'' (Szabadon a [[Szovjetunió|SZU]] útjain) és ''Russie portes ouvertes'' (Oroszország, nyitott kapuk) címmel.


[[1955]]. [[november 10.|november 10-én]] vette feleségül Párizsban Annie Falkot.
[[1955]]. [[november 10.|november 10-én]] vette feleségül Párizsban Annie Falkot.


⚫
[[1956]] júliusában barátja és kollégája, Dominique Lapierre újságíróval eljutott a [[vasfüggöny]] mögé is: engedélyt kapott arra,<ref>Pedrazzini családja úgy tudja, hogy [[Nyikita Szergejevics Hruscsov|Hruscsov]], akinek szüksége volt a „nyitottság” demonstrálására, [[Josip Broz Tito|Tito]] közbenjárására engedélyezte az utat.</ref> hogy – kísérettel ugyan, de – bejárja a nyugati újságírók elől addig elzárt [[Szovjetunió|szovjet]] területeket. A riporterpáros, a feleségekkel együtt, mintegy 15 ezer kilométert tett meg gépkocsival a [[Minszk]] – [[Moszkva]] – [[Nyizsnyij Novgorod|Gorkij]] – [[Harkiv (település)|Harkov]] – [[Kijev]] – [[Rosztov-na-Donu]] – [[Krasznodar]] – [[Szocsi]] – [[Szuhumi]] – [[Gori]] – [[Tbiliszi]] – [[Poti]] útvonalon. Az utazásról készített beszámolók és páratlan dokumentum értékű fekete-fehér és színes felvételek folyamatosan jelentek meg a magazinban, majd [[1957]]-ben Pedrazzini halála után az egész anyagot [[könyv]] alakban is kiadták ''En liberté sur les routes d’URSS'' (Szabadon a [[Szovjetunió|SZU]] útjain) és ''Russie portes ouvertes'' (Oroszország, nyitott kapuk) címmel.
⚫
Az [[1956-os forradalom]] hírére három másik társával<ref>Dominique Beretty, Franz Goëss és Russ Melcherre</ref> sürgősen [[Magyarország]]ra utazott. [[október 28.|Október 28-án]] már [[Mosonmagyaróvár]]on fényképezte a sortűz áldozatainak temetését. Másnap [[Budapest]]re érkezett, ahol a tűzszünet és általános amnesztia kihirdetése után megkönnyebbült pesti utcákon készített életképeket. [[október 30.|30]]-án reggel, amikor megtudta, hogy a [[Köztársaság téri csata|Köztársaság téren összecsapások]] kezdődtek, tudósítótársával és segítőjével, Paul Mathias-szal odasietett. A tér pártházhoz közeli, 25. számú ház előtt fényképezett, amikor – még ma sem tisztázott körülmények között – géppisztolysorozat érte: testébe tizennégy golyó fúródott és roncsolta szét lábait, hasát és gerincét. A sebesült riportert sürgősen a [[Péterfy Sándor utcai kórház (1956)|Péterfy Sándor Utcai Kórházba]] szállították, ahol kétszer is megműtötték. Riportertársának sikerült elintéznie, hogy 1956. [[november 3.|november 3-án]] repülőgéppel [[Párizs]]ba szállítsák, s a [[Neuilly-sur-Seine]]-i klinikán újabb műtéteknek vessék alá.


⚫
Az [[1956-os forradalom]] hírére három másik társával<ref>Dominique Beretty, Franz Goëss és Russ Melcherre</ref> sürgősen [[Magyarország]]ra utazott. [[október 28.|Október 28-án]] már [[Mosonmagyaróvár]]on fényképezte a sortűz áldozatainak temetését. Másnap [[Budapest]]re érkezett, ahol a tűzszünet és általános amnesztia kihirdetése után megkönnyebbült pesti utcákon készített életképeket. [[október 30.|30]]-án reggel, amikor megtudta, hogy a [[A Köztársaság téri pártház ostroma|Köztársaság téren összecsapások]] kezdődtek, tudósítótársával és segítőjével, Paul Mathias-szal odasietett. A tér pártházhoz közeli, 25. számú ház előtt fényképezett, amikor – még ma sem tisztázott körülmények között – géppisztolysorozat érte: testébe tizennégy golyó fúródott és roncsolta szét lábait, hasát és gerincét. A sebesült riportert sürgősen a [[Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ|Péterfy Sándor Utcai Kórházba]] szállították, ahol kétszer is megműtötték. Riportertársának sikerült elintéznie, hogy 1956. [[november 3.|november 3-án]] repülőgéppel [[Párizs]]ba szállítsák, s a [[Neuilly-sur-Seine]]-i klinikán újabb műtéteknek vessék alá.
⚫
A súlyosan sebesült férfit azonban a gondos ápolás ellenére sem lehetett megmenteni: [[november 7.|november 7-én]] elhunyt. A párizsi Saint-Philippe-du-Roule templomban ravatalozták fel, majd a család [[locarno]]i sírboltjában helyezték örök nyugalomra.


⚫
A súlyosan sebesült férfit azonban a gondos ápolás ellenére sem lehetett megmenteni: [[november 7.|november 7-én]] elhunyt. A párizsi Saint-Philippe-du-Roule templomban ravatalozták fel, majd a család [[locarno|locarnói]] sírboltjában helyezték örök nyugalomra.
⚫
Jean-Pierre Pedrazzini egyike azon kevésszámú személyeknek, akik posztumusz lettek a [[Francia Becsületrend]] lovagjai.


⚫
Jean-Pierre Pedrazzini egyike azon kevés számú személyeknek, akik posztumusz lettek a [[Becsületrend (Franciaország)|Francia Becsületrend]] lovagjai.
⚫
[[Fájl:Pedrazzini plaque in Budapest.jpg|250px|balra|bélyegkép|Jean-Pierre Pedrazzini emléktáblája Budapesten]]


==Emlékezete==
==Emlékezete==
⚫
[[Fájl:Pedrazzini plaque in Budapest.jpg|250px|jobbra|bélyegkép|Jean-Pierre Pedrazzini emléktáblája Budapesten]]
*Fotóit – elsősorban a Szovjetunióban és Magyarországon készítetteket – számos alkalommal állítják ki napjainkban is; hazánkban [[2001]] októberében a [[Francia Intézet|Budapesti Francia Intézet]], [[2003]] őszén pedig a [[Magyar Nemzeti Múzeum]] rendezett képeiből tárlatot.
*Fotóit – elsősorban a Szovjetunióban és Magyarországon készítetteket – számos alkalommal állítják ki napjainkban is; hazánkban [[2001]] októberében a [[Francia Intézet|Budapesti Francia Intézet]], [[2003]] őszén pedig a [[Magyar Nemzeti Múzeum]] rendezett képeiből tárlatot.
*[[Budapest VIII. kerülete|Budapest, VIII. kerület]], Köztársaság tér 25. számú házon [[1990]] óta emléktábla jelöli a helyet, ahol megsebesült.
*[[Budapest VIII. kerülete|Budapest, VIII. kerület]], [[II. János Pál pápa tér (Budapest)|II. János Pál pápa tér]] 25. számú házon [[1990]] óta emléktábla jelöli a helyet, ahol megsebesült.
*Ugyancsak a Köztársaság téren avatták fel mellszobrát, a forradalom 50. évfordulóján.<ref>A mellszobrot Franciaország és Svájc magyarországi nagykövetségei, illetve a ''Paris Match'' magazin állíttatták a Szent László Ifjúsági Szövetség kezdeményezésére; a Svájci Államszövetség elnöke, a Francia Köztársaság európa-ügyi minisztere és a ''Paris Match'' magazin szerkesztőségi igazgatója avatta fel [[2006]]. [[október 23.|október 23-án]].</ref>
*Ugyancsak a Köztársaság téren avatták fel mellszobrát, a forradalom 50. évfordulóján.<ref>A mellszobrot Franciaország és Svájc magyarországi nagykövetségei, illetve a ''Paris Match'' magazin állíttatták a Szent László Ifjúsági Szövetség kezdeményezésére; a Svájci Államszövetség elnöke, a Francia Köztársaság európa-ügyi minisztere és a ''Paris Match'' magazin szerkesztőségi igazgatója avatta fel [[2006]]. [[október 23.|október 23-án]].</ref>
*A budapesti Francia Intézetben egy terem viseli nevét.
*A budapesti Francia Intézetben egy terem viseli nevét.
*[[2006]]-ban Villi Hermann svájci [[filmrendező]] ''Pédra. Un reporter sans frontières'' címmel [[dokumentumfilm]]et készített a riporter életéről [http://www.imdb.com/title/tt0940927/ (IMDb)].
*[[2006]]-ban Villi Hermann svájci [[filmrendező]] ''Pédra. Un reporter sans frontières'' címmel [[dokumentumfilm]]et készített a riporter életéről [http://www.imdb.com/title/tt0940927/ (IMDb)].
*2003 őszén [[a magyar kormány]] érdemrendet adományozott Pedrazzini családjának a Nemzeti Múzeumban tiszteletére rendezett kiállítás alkalmából.
*2003 őszén [[Medgyessy-kormány|a magyar kormány]] érdemrendet adományozott Pedrazzini családjának a Nemzeti Múzeumban tiszteletére rendezett kiállítás alkalmából.
*A ''Paris-Match'' magazin szerkesztősége a 3000., jubileumi számot (2006. november) Jean-Pierre Pedrazzini emlékének szentelte.
*A ''Paris-Match'' magazin szerkesztősége a 3000., jubileumi számot (2006. november) Jean-Pierre Pedrazzini emlékének szentelte.
* Alakja felbukkan többször visszatérő epizódszereplőként [[Kondor Vilmos]] magyar író 1956 októberében játszódó, ''[[Budapest novemberben]]'' című bűnügyi regényében; a főhős az előző napok találkozásai után [[október 30.|október 30]]-án a [[II. János Pál pápa tér (Budapest)|Köztársaság téren]] is találkozik vele, sőt egyik fényképezőgépével ő maga kattint el néhány képkockát, hogy megörökítse a [[A Köztársaság téri pártház ostroma|pártház ostromának]] néhány eseményét, utóbb végzetesnek bizonyuló sebesülése után pedig segít neki kórházba jutni.


== Bibliográfia ==
== Bibliográfia ==
*''En Liberté sur les Routes d’URSS'', Edition Grasset, Párizs, [[1957]]
*''En Liberté sur les Routes d’URSS'', Edition Grasset, Párizs, [[1957]]
*''Russie portes ouvertes: photos de Jean-Pierre Pedrazzini'', Edition Payot, Párizs, 1957 ([[Német nyelv|németül]]: ''So lebt man heute in Russland'', Broschek & Co, [[Hamburg]], 1957)
*''Russie portes ouvertes: photos de Jean-Pierre Pedrazzini'', Edition Payot, Párizs, 1957 ([[Német nyelv|németül]]: ''So lebt man heute in Russland'', Broschek & Co, [[Hamburg]], 1957)
*''Il était une fois l'URSS'', Robert Laffont, Párizs, [[2005]] ISBN 2-221-10546-X ([[Olasz nyelv|olaszul]]: ''C’era una volta l’URSS'', Il Saggiatore, Milano, 2005) – A Padrazzini fotóival illusztrált könyvet Dominique Lapierre adta ki társára emlékezve.
*''Il était une fois l'URSS'', Robert Laffont, Párizs, [[2005]] {{ISBN|2-221-10546-X}} ([[Olasz nyelv|olaszul]]: ''C’era una volta l’URSS'', Il Saggiatore, Milano, 2005) – A Padrazzini fotóival illusztrált könyvet Dominique Lapierre adta ki társára emlékezve.
*''Une Passion foudroyée'' ''(Lettres d’amour Paris, 1955 – Budapest, 1956)'', Michalon, Párizs, [[2006]] ISBN 2-84186-351-4 – Marine Falk-Leplat, elhunyt édesanyja kívánságának megfelelően 2006 októberében jelentette meg Annie Falk és Jean-Pierre Pedrazzini 1955. tavaszi összeismerkedése és a fotóriporter 1956. novemberi elhalálozása között váltott szerelmes leveleit; a kötetet Pedrazzini fotói, illetve családi felvételek illusztrálják.
*''Une Passion foudroyée'' ''(Lettres d’amour Paris, 1955 – Budapest, 1956)'', Michalon, Párizs, [[2006]] {{ISBN|2-84186-351-4}} – Marine Falk-Leplat, elhunyt édesanyja kívánságának megfelelően 2006 októberében jelentette meg Annie Falk és Jean-Pierre Pedrazzini 1955. tavaszi összeismerkedése és a fotóriporter 1956. novemberi elhalálozása között váltott szerelmes leveleit; a kötetet Pedrazzini fotói, illetve családi felvételek illusztrálják.
*''Budapest 1956 – le prix de la liberté. Le regard de Jean-Pierre Pedrazzini photographe à Paris Match'' / ''Budapest 1956 – a szabadság ára. Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match fényképészének látószöge''; Francia Nagykövetség, Francia Intézet, Bp., 2006


== Jegyzetek ==
== Jegyzetek ==
44. sor: 45. sor:


== Források ==
== Források ==
*{{hiv-web |url=https://www.swissinfo.ch/fre/culture/pedrazzini--un-grand-reporter-devenu-un-mythe/5513264 |cím=Pedrazzini, un grand reporter devenu un mythe |elérés=2018-04-11 |szerző=Gemma d'Urso |dátum=2006-10-20 |munka= |kiadó=SWI swissinfo.ch |nyelv=fr |archívurl=https://web.archive.org/web/20180411173619/https://www.swissinfo.ch/fre/culture/pedrazzini--un-grand-reporter-devenu-un-mythe/5513264 |archívdátum=2018-04-11 |idézet= }}
{{commonskat|Jean-Pierre Pedrazzini|Jean-Pierre Pedrazzini}}
*{{hiv-web |url=http://imagofilm.ch/pedra/ita/biografia.php |cím=Biografia di Jean-Pierre Pedrazzini (30 gennaio 1927 – 7 novembre 1956) |elérés=2018-04-11 |szerző=Antonio Mariotti |év=2011 |kiadó= Imagofilm.ch |nyelv=it |archívurl=https://web.archive.org/web/20160307094555/http://imagofilm.ch/pedra/ita/biografia.php |archívdátum=2016-03-07 |idézet= }}
*[http://www.tsr.ch/tsr/index.html?siteSect=200001&sid=7180694 Pedrazzini, egy mítosszá vált vezető riporter {{fr}}]
*{{hiv-web |url=http://www.terasz.hu/main.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=4797 |cím=Jean-Pierre Pedrazzini fényképei |elérés=2018-04-11 |szerző=[H.K.] |dátum=2003-10-21 |munka= |kiadó=Terasz.hu |archívurl=https://web.archive.org/web/20160305145846/http://www.terasz.hu/main.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=4797 |archívdátum=2016-03-05 |idézet= }}
*[http://www.imagofilm.ch/pedra/ita/biografia.php Jean-Pierre Pedrazzini életrajza {{it}}]
*[http://www.terasz.hu/main.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=4797 Jean-Pierre Pedrazzini fényképei – Terasz.hu]


{{nemzetközi katalógusok}}
{{nemzetközi katalógusok}}
{{portál|művészet}}


{{DEFAULTSORT:Pedrazzini Jeanpierre}}
{{DEFAULTSORT:Pedrazzini Jeanpierre}}
⚫
[[Kategória:1927-ben született személyek]]
⚫
[[Kategória:1956-ban elhunyt személyek]]
[[Kategória:Párizsiak]]
[[Kategória:Svájciak]]
[[Kategória:Svájciak]]
[[Kategória:Francia fotográfusok]]
[[Kategória:Francia fotográfusok]]
[[Kategória:Az 1956-os forradalom szereplői]]
[[Kategória:Az 1956-os forradalom szereplői]]
⚫
[[Kategória:1927-ben született személyek]]
⚫
[[Kategória:1956-ban elhunyt személyek]]

A lap jelenlegi, 2023. június 6., 14:27-kori változata

Jean-Pierre Pedrazzini
Jean-Pierre Pedrazzini mellszobra (Budapest, II. János Pál pápa tér)
Jean-Pierre Pedrazzini mellszobra
(Budapest, II. János Pál pápa tér)
Született1927. január 30.[1][2][3]
Párizs[4]
Elhunyt1956. november 7. (29 évesen)[1][5][6][7][2]
Neuilly-sur-Seine
ÁlnevePedra
Állampolgársága
Foglalkozása
Halál okasérülés
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Pierre Pedrazzini témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Jean-Pierre Pedrazzini (becenevén: Pédra) (Párizs, 1927. január 30. – Neuilly-sur-Seine, Franciaország 1956. november 7.) francia-svájci fotóriporter, a Paris Match tudósítója, aki Budapesten, az 1956-os forradalom alatt szerzett halálos sebesülést.

Élete

[szerkesztés]

Apja, Guglielmo Pedrazzini (1896-1971) a svájci Ticino kantonból, anyja, Francine Crovetto (1895–1976) a Monacói Hercegségből származott. Jean-Pierre a család harmadik, legkisebb gyermeke volt. Az apa állampolgársága és születési helye révén automatikusan francia-svájci kettős állampolgár lett.

Gyermekkorát Párizsban és Monte-Carlóban töltötte. Franciaország német megszállásakor a család Nizzába költözött, majd 1943-ban Svájcban húzódott meg. Tanulmányait Nizzában kezdte, majd Neuchâtelben, Davosban, végül Genfben, a kereskedelmi főiskolán folytatta.

Szülei válása után az apa Svájcban maradt, az anya Monte-Carlóba költözött, ő pedig Marie-Charlotte nővérével együtt Párizsba ment, ahol előbb – autóversenyzői álmokat dédelgetve – hivatásos gépkocsivezetői jogosítványt szerzett, majd 1948-ban, az éppen akkor alapított Paris Match magazin munkatársa lett. A háború alatt autodidakta módon fényképezni megtanult fiatal gyors karriert futott be: a neves Walter Carone segédjeként kezdett, 1950-ben előlépett fényképésszé, majd vezető fotóriporterré. Néhány év alatt bejárta mindazon helyeket, ahol az 1950-es évek elején fontos dolgok történtek: Indokína, Egyiptom, a Magreb és Kaukázusi térség, vagy Északi-sark. Hírnevét II. Erzsébet brit királynő koronázásán és Faruk egyiptomi király lemondásakor készített képsorai alapozták meg 1952-ben. Olyan sztárok halhatatlanságához járult hozzá fotóival, mint Charlie Chaplin, Maurice Chevalier, Sophia Loren, Brigitte Bardot, Édith Piaf, Marlene Dietrich, vagy Vittorio de Sica. Ő fényképezhetett 1955-ben III. Rainier monacói herceg és az éppen Cannes-ban forgató amerikai filmcsillag, a későbbi hercegnő, Grace Kelly első találkozóján is.

1955. november 10-én vette feleségül Párizsban Annie Falkot.

1956 júliusában barátja és kollégája, Dominique Lapierre újságíróval eljutott a vasfüggöny mögé is: engedélyt kapott arra,[8] hogy – kísérettel ugyan, de – bejárja a nyugati újságírók elől addig elzárt szovjet területeket. A riporterpáros, a feleségekkel együtt, mintegy 15 ezer kilométert tett meg gépkocsival a Minszk – Moszkva – Gorkij – Harkov – Kijev – Rosztov-na-Donu – Krasznodar – Szocsi – Szuhumi – Gori – Tbiliszi – Poti útvonalon. Az utazásról készített beszámolók és páratlan dokumentum értékű fekete-fehér és színes felvételek folyamatosan jelentek meg a magazinban, majd 1957-ben Pedrazzini halála után az egész anyagot könyv alakban is kiadták En liberté sur les routes d’URSS (Szabadon a SZU útjain) és Russie portes ouvertes (Oroszország, nyitott kapuk) címmel.

Az 1956-os forradalom hírére három másik társával[9] sürgősen Magyarországra utazott. Október 28-án már Mosonmagyaróváron fényképezte a sortűz áldozatainak temetését. Másnap Budapestre érkezett, ahol a tűzszünet és általános amnesztia kihirdetése után megkönnyebbült pesti utcákon készített életképeket. 30-án reggel, amikor megtudta, hogy a Köztársaság téren összecsapások kezdődtek, tudósítótársával és segítőjével, Paul Mathias-szal odasietett. A tér pártházhoz közeli, 25. számú ház előtt fényképezett, amikor – még ma sem tisztázott körülmények között – géppisztolysorozat érte: testébe tizennégy golyó fúródott és roncsolta szét lábait, hasát és gerincét. A sebesült riportert sürgősen a Péterfy Sándor Utcai Kórházba szállították, ahol kétszer is megműtötték. Riportertársának sikerült elintéznie, hogy 1956. november 3-án repülőgéppel Párizsba szállítsák, s a Neuilly-sur-Seine-i klinikán újabb műtéteknek vessék alá.

A súlyosan sebesült férfit azonban a gondos ápolás ellenére sem lehetett megmenteni: november 7-én elhunyt. A párizsi Saint-Philippe-du-Roule templomban ravatalozták fel, majd a család locarnói sírboltjában helyezték örök nyugalomra.

Jean-Pierre Pedrazzini egyike azon kevés számú személyeknek, akik posztumusz lettek a Francia Becsületrend lovagjai.

Emlékezete

[szerkesztés]
Jean-Pierre Pedrazzini emléktáblája Budapesten
  • Fotóit – elsősorban a Szovjetunióban és Magyarországon készítetteket – számos alkalommal állítják ki napjainkban is; hazánkban 2001 októberében a Budapesti Francia Intézet, 2003 őszén pedig a Magyar Nemzeti Múzeum rendezett képeiből tárlatot.
  • Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 25. számú házon 1990 óta emléktábla jelöli a helyet, ahol megsebesült.
  • Ugyancsak a Köztársaság téren avatták fel mellszobrát, a forradalom 50. évfordulóján.[10]
  • A budapesti Francia Intézetben egy terem viseli nevét.
  • 2006-ban Villi Hermann svájci filmrendező Pédra. Un reporter sans frontières címmel dokumentumfilmet készített a riporter életéről (IMDb).
  • 2003 őszén a magyar kormány érdemrendet adományozott Pedrazzini családjának a Nemzeti Múzeumban tiszteletére rendezett kiállítás alkalmából.
  • A Paris-Match magazin szerkesztősége a 3000., jubileumi számot (2006. november) Jean-Pierre Pedrazzini emlékének szentelte.
  • Alakja felbukkan többször visszatérő epizódszereplőként Kondor Vilmos magyar író 1956 októberében játszódó, Budapest novemberben című bűnügyi regényében; a főhős az előző napok találkozásai után október 30-án a Köztársaság téren is találkozik vele, sőt egyik fényképezőgépével ő maga kattint el néhány képkockát, hogy megörökítse a pártház ostromának néhány eseményét, utóbb végzetesnek bizonyuló sebesülése után pedig segít neki kórházba jutni.

Bibliográfia

[szerkesztés]
  • En Liberté sur les Routes d’URSS, Edition Grasset, Párizs, 1957
  • Russie portes ouvertes: photos de Jean-Pierre Pedrazzini, Edition Payot, Párizs, 1957 (németül: So lebt man heute in Russland, Broschek & Co, Hamburg, 1957)
  • Il était une fois l'URSS, Robert Laffont, Párizs, 2005 ISBN 2-221-10546-X (olaszul: C’era una volta l’URSS, Il Saggiatore, Milano, 2005) – A Padrazzini fotóival illusztrált könyvet Dominique Lapierre adta ki társára emlékezve.
  • Une Passion foudroyée (Lettres d’amour Paris, 1955 – Budapest, 1956), Michalon, Párizs, 2006 ISBN 2-84186-351-4 – Marine Falk-Leplat, elhunyt édesanyja kívánságának megfelelően 2006 októberében jelentette meg Annie Falk és Jean-Pierre Pedrazzini 1955. tavaszi összeismerkedése és a fotóriporter 1956. novemberi elhalálozása között váltott szerelmes leveleit; a kötetet Pedrazzini fotói, illetve családi felvételek illusztrálják.
  • Budapest 1956 – le prix de la liberté. Le regard de Jean-Pierre Pedrazzini photographe à Paris Match / Budapest 1956 – a szabadság ára. Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match fényképészének látószöge; Francia Nagykövetség, Francia Intézet, Bp., 2006

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. ↑ a b Babelio (francia nyelven)
  3. ↑ a b c SIKART. (Hozzáférés: 2021. június 18.)
  4. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  5. ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  6. ↑ SIKART. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. ↑ Pedrazzini családja úgy tudja, hogy Hruscsov, akinek szüksége volt a „nyitottság” demonstrálására, Tito közbenjárására engedélyezte az utat.
  9. ↑ Dominique Beretty, Franz Goëss és Russ Melcherre
  10. ↑ A mellszobrot Franciaország és Svájc magyarországi nagykövetségei, illetve a Paris Match magazin állíttatták a Szent László Ifjúsági Szövetség kezdeményezésére; a Svájci Államszövetség elnöke, a Francia Köztársaság európa-ügyi minisztere és a Paris Match magazin szerkesztőségi igazgatója avatta fel 2006. október 23-án.

Források

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jean-Pierre_Pedrazzini&oldid=26179255”