Gyermek- és ifjúsági irodalom

Az gyermek- és ifjúsági irodalom a 10-12 évesnél fiatalabbak (gyermekirodalom), illetve annál idősebb – serdülőkorú – (ifjúsági irodalom) fiatalok szórakoztatására, esztétikai nevelésére és közvetve erkölcsi-szellemi épülésére szolgáló irodalom. A német Kinder- und Jugendliteraturt követve Magyarországon is együtt említik a két korosztálynak szóló műveket, míg az angol, francia és az orosz nyelv csak a gyermekirodalom kifejezést használja. Az ifjúsági irodalom kifejezés mellett lassan kezd meghonosodni a kamaszirodalom, kamaszkönyv elnevezés is.

A gyermek- és ifjúsági irodalom a korszerűbb felfogás szerint a nemzeti- és világirodalom integráns része, míg egy másik megközelítés csak mint a pedagógia szolgáltatába állítható alkalmazott irodalom tartja számon. Ez utóbbi felfogás szerint gyermek- és ifjúsági írónak lenni külön státusz, s szükség van a gyermek- és ifjúsági irodalomnak saját intézményrendszerre is. Hazánkban azonban sem intézményrendszer, sem saját elméleti-kritikai fórum nincs – részben soha nem is alalkult ki, részben pedig már megszűnt.

Az gyermek- és ifjúsági irodalom fogalmának tágabb értelmezésében ide soroljuk az ismeretterjesztő irodalmat is, valamint a könnyű irodalom és az ismeretterjesztés határmezsgyéjén ingó sci-fit is.

A gyermek- és ifjúsági irodalom normái hasonlóak a felnőttirodaloméhoz, ám olyan sajátosságokkal bírnak, melyek betartására különösen ügyelni kell. A jó ifjúsági irodalom nem unalmas, különösen figyel a nyelvi szabályok betartására, szabatos, világos, magyaros, nem félrevezető az élet, a történelem, a természet és a nyelv törvényeit illetően. Az ifjúsági irodalom szegényebb (értsd: kevesebb ilyen mű születik), mint a felnőtt, mivel ha lehet, még nehezebb művelni, „jónak” minősíthető „gyerekkönyvet” írni; azonkívül, különösen hazánkban, elismertségi és anyagi okok miatt is.

A gyermekirodalom – mely az ifjúsági irodalommal ellentétben különválasztható lírára és epikára, azaz akár gyermekversekre és mesékre is – szintén olyan sajátosságokkal bír, melyek nagy odafigyelést igényelnek. A gyermekköltészet sajátja a nyelvi szépség, ritmikusság, énekelhetőség, az érzelmek tiszta megjeleítése. A mesék rácsodálkoztatják a gyermeket a világra, élesen elkülönülnek az ellentétpárok (jó–rossz, szép–csúf), s a jó gyermekmese vége mindig pozitív kicsengésű. A gyermekirodalom inkább összművészeti, mint a felnőtt, testvérműfajaival együtt jelenik meg a mesében, bábozásban, éneklésben stb.

Az ifjúsági irodalom érdekessége, hogy egyrészt számos, korábban felnőtteknek írt mű mára az ifjúsági irodalom része lett: Swift Gulliverje – mint korabeli társadalmi szatíra –, Gárdonyi történelmi regénye, az Egri csillagok, vagy Verne utopisztikus művei, másrészt ennek fordítottja is igaz, sok eredetileg gyermekmesének induló, de másképp sikeredett alkotás - teljes joggal! - komoly irodalmi elismerésre tett szert, pl. Kodolányi János Vízözönje, külföldön pedig Lewis Carolltól az Alice csodaországban vagy J.R.R. Tolkientől A hobbit.

A magyar gyermekirodalom olyan remekműveket tart számon, mint Petőfi Sándortól a János vitéz, az Arany Lacinak, József Attilától az Altató, Weöres Sándor gyermekversei, valamint mások művei, melyek nem ritkán humoreszkek, szójátékok, nyelvi tréfák. A nemzetközi gyermekirodalom mestereiként tartjuk számon La Fontaine-t, Andersent és a Grimm testvéreket is.

A hazai ifjúsági irodalom gyöngyszemei közt tartjuk még számon Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk, Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig, Karinthy Frigyes Tanár úr kérem és Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című művét, Fekete István több regényét (sok „állatregényét”, pl. a Vuk, bár nem az összeset, azonkívül a Tüskevár, a Téli berek, a Koppányi aga testementuma és a kevésbé ismert Végtelen út c. regényeket), nemkülönben Lázár Ervin és Csukás István műveit is.

A XX. század végén (1997.) kezdődött J. K. Rowling Harry Potter regényfolyama, mely visszavezette a gyermekeket az olvasáshoz az egész világon.