ELECTRONIC ARTS
FELHASZNÁLÓI SZERZŐDÉS



A játékaink vagy bármely szolgáltatásunk használatával elfogadod ezeket a feltételeket.

Köszönt az EA. Ez a szerződés szabályozza az EA és leányvállalatai („EA”) által kínált olyan termékek, tartalmak és szolgáltatások általad való elérését és használatát, mint a játéktermékek; valamint az ezekkel kapcsolatos frissítések, fejlesztések és funkciók, online és mobiltelefonos szolgáltatások, platformok és honlapok, valamint az EA által vagy hozzá kapcsolódóan rendezett élő események (közösen „EA szolgáltatások”) igénybevételét. Jelen szerződés a te és az alábbiakban található 13(B) szakaszban felsorolt EA jogalany közötti viszonyra vonatkozik.

Amennyiben a szerződést nem fogadod el, kérünk, ne telepítsd és használd játékainkat és szolgáltatásainkat.

AZ EA SZOLGÁLTATÁSOK HASZNÁLATÁVAL ELFOGADOD EZEKET A FELTÉTELEKET. AMENNYIBEN NEM FOGADOD EL ŐKET, NE TELEPÍTSD ÉS NE HASZNÁLD AZ EA SZOLGÁLTATÁSOKAT. BIZONYOS ORSZÁGOK LAKOSAI EGYIDEJŰLEG AZ EA-VEL FENNÁLLÓ VITÁK MEGOLDÁSÁVAL KAPCSOLATBAN A 15. SZAKASZBAN LEÍRT VÁLASZTOTTBÍRÁSKODÁSI SZERZŐDÉST ÉS A CSOPORTOS KERESETRŐL VALÓ LEMONDÁST IS ELFOGADJÁK.


TARTALOMJEGYZÉK

  1. EA-fiók
  2. Licenc
  3. Tartalom és jogosultságok
  4. EA szolgáltatások és frissítések elérhetősége
  5. A felhasználó által létrehozott tartalmak (FHT)
  6. Magatartási szabályok
  7. Játékok
  8. Megszüntetés és egyéb szankciók
  9. Adatok felhasználása
  10. Egyéb szoftverek, segédprogramok és eszközök
  11. Harmadik felek
  12. Garanciák; A felelősség korlátozása.
  13. Általános feltételek
  14. Jelen szerződés változtatásai
  15. Jogvitak rendezése választottbíráskodás által
  16. Kiegészítő rendelkezések PlayStation® rendszerekhez
  17. A mobileszközök vásárlására vonatkozó kiegészítő rendelkezések

1. EA-fiók

A legtöbb EA-játék futtatásához EA-fiók szükséges. A fiók létrehozásához el kell érned az alsó korhatárt, valamint kiskorú felhasználó esetén a szülőknek is el kell fogadniuk ezeket a feltételeket. Amennyiben a szerződést megszeged, az EA felfüggesztheti vagy megszüntetheti a fiókodat. EA-fiókodat és bármely EA-előfizetésedet bármikor megszüntetheted.

Számos EA szolgáltatás eléréséhez és használatához, beleértve az online játékot is, EA-fiók szükséges.

EA-fiók létrehozásához érvényes e-mail-címmel kell rendelkezned, valamint valós és pontos adatokat kell megadnod. Jogosultnak kell lenned az EA szolgáltatás használatára, amelyre regisztrálsz, és olyan ország lakosának kell lenned, ahol az EA szolgáltatások használata megengedett.

EA-fiókot csak a 16. életévüket (vagy az adott országban érvényes minimális korhatárt) betöltött felhasználók hozhatnak létre. Az olyan felhasználók esetében, akiknek az életkora a vonatkozó alsó korhatár és 18 év (vagy a nagykorúság a lakóhely szerinti országban érvényes korhatár) között van, a felhasználónak és szülőjének vagy gondviselőjének együtt kell a jelen szerződést áttekinteniük és elfogadniuk. Az EA szolgáltatások használata során 18 év alatti gyermekeik tetteiért a szülők és gondviselők tartoznak felelősséggel. Az EA javasolja a szülők és gondviselők számára, hogy ismerkedjenek meg a gyermekeik használatában lévő eszközeik szülői ellenőrzési funkcióival.

Felelős vagy az EA-fiókoddal kapcsolatos tevékenységért; a tiéd, ne oszd meg. Amennyiben valaki olyan tevékenységre használja, amely sérti a jelen szerződésben foglaltakat, EA-fiókod felfüggesztésre vagy megszüntetésre kerülhet.

EA-fiókodat vagy valamely EA szolgáltatásra való előfizetésedet bármikor megszüntetheted, ha ezügyben felveszed a kapcsolatot az EA ügyfélszolgálatával a help.ea.com/hu/ címen. A kérés teljesítése során az EA a felmerülő díjakat és költségeket beszedheti, ha ezt a törvény lehetővé teszi, valamint az esetleges harmadik feleknek minősülő beszállítóknak vagy tartalomszolgáltatóknak járó összegeket is.

2. Licenc

Az EA a játékaihoz és szolgáltatásaihoz személyes használatra biztosít neked hozzáférést.

Az EA szolgáltatásokhoz csak használati engedélyt kapsz, azok tulajdonjogát meg nem vásárolod. Amennyiben a jelen szerződést elfogadod, az EA személyes, korlátozott, át nem ruházható (pl. nem megosztható), visszavonható és nem kizárólagos licencet biztosít neked az EA szolgáltatások használatára, amelyekhez így nem kereskedelmi célú hozzáférést kapsz. Semmilyen EA szolgáltatáshoz, tartalomhoz vagy jogosultsághoz (e feltételek alább meghatározott definíciója szerint) nem férhetsz hozzá, azokat nem másolhatod, módosíthatod vagy terjesztheted, amennyiben erre az EA kifejezetten fel nem jogosít, vagy a törvény azt a számodra nem engedélyezi. A forráskódot vagy egyéb adatokat nem fejtheted vissza vagy kísérelheted meg kiemelni vagy egyéb módon felhasználásni az EA szolgáltatásokból, amennyiben erre az EA kifejezetten fel nem jogosít, vagy a törvény azt a számodra nem engedélyezi. Minden egyéb jogot az EA és licenctulajdonosai birtokolnak és maguknak fenntartanak, beleértve az EA szolgáltatásokra, valamint a kapcsolódó szellemi tulajdonra vonatkozó minden jogot, jogosultságot és érdeket.

3. Tartalom és jogosultságok

Az EA jogosultságok egy halmazán keresztül biztosítja a játékokat, szolgáltatásokat és tartalmakat. Egyes ilyen jogosultságok virtuális fizetőeszközzel oldhatóak fel, amelynek a játékainkon kívül semmi értéke nincs.

Az EA szolgáltatások tartalmakat és jogosultságokat foglalnak magukba. A tartalom magában foglalja a szoftvert, technológiákat, szövegeket, fórum- és chat-hozzászólásokat, profilokat, widgeteket, üzeneteket, linkeket, e-maileket, zenéket, hangokat, grafikát, képeket, videókat, kódot, valamint az EA szolgáltatásokon megjelenő vagy onnan kimenő minden anyagot, weboldalaink kialakítását és megjelenését is beleértve. A tartalom felhasználó által létrehozott tartalmakat („FHT”) is magában foglal. Az FHT magában foglalja az EA-fiókszemélyiségeket, fórumbejegyzéseket, profiltartalmakat, a játékos hangját vagy egyéb hanganyagot, amelyet az EA szolgáltatásokban vagy azok segítségével elérhető közösségi szolgáltatások részeként továbbítottak, képeket vagy egyéb képi anyagot, amelyeket az EA szolgáltatásokhoz nyújtottak be vagy más módon bocsátottak rendelkezésre, valamint egyéb, a felhasználók által az EA szolgáltatásokhoz benyújtott tartalmakat. Minden tartalom vagy az EA vagy licenctulajdonosai tulajdonát képezi, vagy az EA és licenctulajdonosai az alábbi 5. szakasz értelmében engedélyezetten használják.

A jogosultságok olyan jogok, amelyek biztostásával az EA engedélyezi neked az EA szolgáltatások online és offline elemeihez való hozzáférést, illetve azok használatát. Jogosultságok lehetnek a digitális vagy feloldható tartalmakhoz való hozzáférés, a további vagy bővített funkciók (beleértve a többszemélyes szolgáltatásokat), az előfizetések, a virtuális eszközök a feloldókulcsok vagy -kódok, a sorozatszámok vagy az online hitelesítés, a játékbeli teljesítmények, a virtuális pontok, érmék és fizetőeszközök.

Az ilyen virtuális pontokra, érmékre és fizetőeszközökre „EA virtuális fizetőeszköz” néven hivatkozunk. Amikor tőlünk vagy erre felhatalmazott partnereinktől EA virtuális fizetőeszközt kapsz, ezzel személyes, korlátozott, hozzá nem ruházható, nem kizárólagos, visszavonható engedélyt kapsz az olyan jogosultságokhoz való hozzáférésre, azok kiválasztására, amelyeket az EA kifejezetten elérhetővé tesz számodra.

Az EA virtuális fizetőeszköznek nincs pénzbeli értéke, továbbá a termékeink és szolgáltatásaink körén kívül semmilyen egyéb értéke nincs. Az EA virtuális fizetőeszköz nem adható vagy cserélhető el, nem ruházható át és nem váltható készpénzre, csakis az EA szolgáltatáshoz elérhető jogosultságokra váltható be. Az EA virtuális fizetőeszköz nem téríthető vissza, és a fel nem használt EA virtuális fizetőeszközök tekintetében visszatérítésre nem vagy jogosult. Miután az EA virtuális fizetőeszközt valamely jogosultságra beváltottad, az adott jogosultság nem adható vissza, váltható be vagy téríthető vissza. Amennyiben Japánban élsz, beleegyezel, hogy az EA virtuális fizetőeszközt a vásárlás napjától számított 180 napon belül felhasználod.

Az EA szolgáltatások eléréséhez és használatához szükséges felszereléseket, internetkapcsolatot és a vonatkozó díjak megfizetését saját költségeden biztosítod.

4. EA szolgáltatások és frissítések elérhetősége

Játékaink és szolgáltatásaink nem feltétlenül elérhetőek és működnek minden eszközön. Játékainkban és szolgáltatásainkban továbbá olyan frissítéseket vagy módosításokat is eszközlhetünk, amelyek hatással lehetnek azok használatára vagy a játékállásokra.

Nem garantáljuk, hogy bármely EA szolgáltatás, tartalom vagy jogosultság minden időpontban elérhető lesz, és minden helyen, vagy bármely adott pillanatban, illetve azt sem, hogy egy adott EA szolgáltatás, tartalom vagy jogosultság adott időtartamig rendelkezésre áll. Az EA nem garantálja, hogy az EA szolgáltatások minden eszközön, egy bizonyos internet- vagy kapcsolatszolgáltatón keresztül, illetve minden földrajzi helyen elérhetőek.

Az EA időnként frissítheti vagy módosíthatja az EA szolgáltatásokat, tartalmakat vagy jogosultságokat, és/vagy értesítés nélkül elveszítheted a hozzáférést bizonyos tartalmakhoz vagy jogosultságokhoz, ha saját belátásunk szerint el kell távolítanunk az ilyen tartalmakat vagy jogosultságokat az EA szolgáltatásokból jogi, szerződéses és licencelési kötelezettségek, vagy technikai korlátozások miatt, vagy ha a tartalmak vagy jogosultságok árthatnak az EA hírnevének. Frissítésekre és módosításokra lehet szükség az EA szolgáltatások folytatólagos használatához.

Esetenként szükség lehet rá, hogy az EA frissítsen vagy visszaállítson bizonyos paramétereket a játékmenet és az EA szolgáltatások használatának kiegyensúlyozása érdekében. Az ilyen frissítések vagy „visszaállítások” negatív hatással lehetnek a játékállására az adott játékvilágban, és befolyásolhatják a karaktereidet, játékaidat, csoportjaidat vagy jogosultságaidat.

Az EA további lépéseket tehet az EA-fiókoddal és jogosultságaiddal kapcsolatban az értesítésed nélkül is a te vagy az EA védelme érdekében, például a jogosulatlan hozzáférések megakadályozása, az EA-fiók jelszavainak visszaállítása, az EA-fiók hozzáférésének felfüggesztése, az adatok törlése vagy az EA-fiókok az EA szolgáltatásokból való eltávolítása révén. Az EA szolgáltatásokhoz való hozzáférésedet a Magatartási szabályok tényleges vagy gyanítható megszegésére adott válaszként is korlátozhatjuk, amint azt a 6. szakasz tárgyalja.

5. A felhasználó által létrehozott tartalmak (FHT)

Engedélyezed az EA és a játékosaink számára a játékainkban és szolgáltatásainkban általad feltöltött vagy létrehozott tartalmak (FHT) ingyenes felhasználását. Saját FHT-tartalmaidért a felelősség téged terhel, azoknak a saját tulajdonodat kell képezniük, vagy a használatukhoz engedéllyel kell rendelkezned.

Saját FHT tartalmaidért a felelősség téged terhel. Nem tölthetsz fel olyan FHT tartalmat, amely harmadik felek szellemi tulajdonjogait csorbítja, illetve a törvényt, ezt a szerződést vagy valamely harmadik fél adatainak védelmét vagy nyilvánossághoz való jogát megsérti.

Az EA az FHT tartalmakat saját belátása szerint bármilyen okból eltávolíthatja, módosíthatja vagy letilthatja, beleértve azt az esetet is, ha az EA észszerű megítélése szerint az FHT tartalom a jelen szerződést sérti. Az EA az FHT tartalmakért, azok és egyéb tartalmak eltávolításáért vagy el nem távoltásáért semmiféle felelősséget nem vállal. Az EA minden FHT tartalmat előzetesen nem ellenőriz, és nem propagálja vagy hagyja jóvá az EA szolgáltatásokon elérhető FHT tartalmakat.

Amikor FHT tartalmat teszel közzé valamely szolgáltatásban, az EA és licencpartnerei számára nem kizárólagos, állandó, átruházható, az egész világra kiterjedő, továbbadható engedélyt adsz az FHT tartalom vagy annak bármely része használatára, futtatására, tárolására, reprodukálására, módosítására, abból származtatott művek készítésére, nyilvános előadására, nyilvános bemutatására vagy más módon való közvetítésére és kommunikálására bármely módon és formában és bármely médiumon vagy fórumon, legyen az jelenleg ismert vagy ezután létrehozott, és mindezt akár a te vagy harmadik felek értesítése, megfizetése vagy megemlítése nélkül. Ezenkívül minden más felhasználónak, aki a te FHT tartalmaidat valamely EA szolgáltatáson keresztül elérheti vagy használhatja, jogot biztosítasz az adott tartalom használatára, másolására, módosítására, bemutatására, előadására, abból származtatott művek készítésére, illetve egyéb módon való kommunikálására és terjesztésére a vonatkozó EA szolgáltatásban vagy azon keresztül, és mindezt bármilyen további értesítésed, megemlítésed vagy kompenzálásod nélkül.

6. Magatartási szabályok

Szeretnénk, ha a játékainkkal való játék során jól szórakoznál. Ezért elvárjuk, hogy a többi játékoshoz hasonlóan te is tiszteld az EA-t, alkalmazottainkat és képviselőinket, illetve játékostársaidat. Ez például azt jelenti, hogy tiszteld a törvényt, ne csalj, ne legyél sértő, ne törd fel a szoftvereinket, ne információszemetelj, ne használj botokat, ne hazudj az EA-nak vagy játékostársaidnak. Ezek csak a legfontosabbak. A tiltott tevékenységek teljes listáját a Magatartási szabályokban tekintheted át.

Az EA szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel vagy azok használatával beleegyezel, hogy:

Ezeknek a szabályoknak a betartatása érdekében figyelemmel kísérhetjük a tevékenységeidet, és eltávolíthatjuk FHT tartalmaidat. Ha nem tartod be ezeket a szabályokat, eltávolíthatjuk FHT-tartalmaidat, figyelmeztethetünk, felfüggeszthetünk, véglegesen letilthatunk, illetve egyéb korlátozásokat eszközölhetünk EA-fiókodon, játékaidon vagy az ezekkel kapcsolatos szolgáltatásokon.

Ha te vagy valaki, aki EA-fiókodat használja, megszegi ezeket a szabályokat (vagy bizonyos EA szolgáltatások által közzétett olyan további szabályokat, amelyek az általad való, ezen szolgáltatások használatára vonatkoznak), az EA figyelmeztetést küldhet, vagy más módon szankcionálhat, beleértve egyes vagy az összes EA szolgáltatáshoz, tartalomhoz vagy jogosultsághoz való hozzáférés visszavonását, vagy EA-fiókod megszüntetését a 8. szakaszban foglaltaknak megfelelően. Az EA az általa a jelen szabályok vagy a szerződés megszegésére adott válaszként tett lépésekről megfelelő időben értesíteni fog.

Amennyiben olyan felhasználóval találkozol, aki megsérti a jelen szabályok bármelyikét, kérjük, jelentsd az ilyen tevékenységet az EA számára a vonatkozó EA szolgáltatás „Súgó” vagy „Visszaélés bejelentése” funkciójával, ha lehetséges, vagy lépj kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal a help.ea.com/hu/ címen.

Az EA figyelemmel kísérheti, rögzítheti, áttekintheti és elmentheti hangalapú vagy szöveges kommunikációdat (együttesen "kommunikáció") és más FHT-tartalmakat, és lépéseket tehet a kifogásolható FHT-tartalmakra adott válaszként. Ha kifogásolható FHT-tartalmat észlelünk, szankcionálhatjuk a tartalmat feltöltő játékost, és ha alkalmazható, eltávolíthatjuk az ilyen tartalmat bármely EA szolgáltatásból saját belátásunk szerint. A részletekért tekintsd meg a Content Moderation and Enforcement c. dokumentumban foglalt információkat. Ne feledd, hogy kommunikációdat, beleértve az EA szolgáltatásokba feltöltött FHT-tartalmat, mások is láthatják és hallhatják, beleértve a játékosokat és az EA-t is.

Olyan országok, térségek vagy más joghatóságok vonatkozásában, ahol a kommunikáció nyomon követéséhez vagy rögzítéséhez hozzájárulásra vagy külön értesítésre van szükség, ezennel kifejezetten hozzájárulsz vagy tudomásul veszed, hogy a nyomon követésre vagy rögzítésre a jelen Felhasználói szerződés elfogadásával és a tartalom feltöltésének ténye által került sor.

Az EA szolgáltatások használata az EA Adatvédelmi és sütikezelési elvek hatálya alá esik, amely megtalálható a privacy.ea.com/hu címen, és behivatkozva a jelen szerződés részét képezi.

7. Játékok

Ez a szakasz a játékainkra vonatkozik, különösen a PC-s játékokra, valamint az EA tulajdonában lévő játékplatformokra, amilyen az EA app alkalmazás.

Ez a szakasz az EA játékaira és játék-előfizetéseire („EA-játékok") vonatkozik, beleértve a személyi számítógépen futó EA-játékokat („EA PC játékok") és az EA tulajdonában lévő kliensalkalmazást és a kapcsolódó szolgáltatásokat, amelyek az EA PC játékokat terjesztik (az „EA app alkalmazás” jelenleg: https://www.ea.com/ea-app).

A. Technikai és tartalomvédelmi eljárások

A kalózkodás és csalás ellen egy biztonsági célszoftvert alkalmazunk, amelynek illetéktelen módosítása a játékainkhoz való hozzáférés visszavonását eredményezheti.

Az EA saját vagy harmadik felek által fejlesztett technikai és tartalomvédelmi eljárásokat alkalmaz az EA szolgáltatásokban a kalózkodás, illetve az EA-játékok jogosulatlan másolása és használata megelőzésének érdekében. Amennyiben megkísérled ezeket megkerülni, letiltani vagy módosítani, a jelen használati engedély megszűnik.

B. EA app alkalmazás

A PC-s játékaink használatához esetleg telepítened kell a PC-s terjesztési platformszoftverünket. A szoftvert automatikusan frissíthetjük. Útmutatást adunk a játékaink és szoftvereink eltávolítását illetően.

Az EA PC játékok futtatásához az EA megkövetelheti, hogy telepítsd és használd az EA app kliensalkalmazást vagy annak valamely utódját. Egy EA-fiók, jelen szerződés elfogadása és internetkapcsolat szükséges ahhoz, hogy az EA app alkalmazás hitelesítse és megerősítse az EA PC játékhoz kapcsolódó licencet ("Authenticate" vagy "Authentication").

Az EA PC játékaival kapcsolatos EA szolgáltatások eléréséhez és használatához először szükség lehet egy regisztrációra az EA PC játékhoz mellékelt sorozatszámmal. Az EA PC játékhoz mellékelt sorozatszám ellenőrzésére a hitelesítéskor kerül sor. A hitelesítés sorozatszámonként egy EA-fiókkal lehetséges, ami annyit jelent, hogy az EA PC játékai nem átruházhatók. Minden adott 24 órás időszakban egy adott EA PC játékot legfeljebb öt külön gépen indíthatsz és használhatsz.

Az EA app alkalmazás és az EA PC játékok frissítéseket, fejlesztéseket és további szolgáltatásokat tölthetnek le és telepíthetnek. Tudomásul veszed, hogy a frissítések, fejlesztések és további szolgáltatások rendelkezésre bocsátásával az EA nem köteles az EA app alkalmazás korábbi verzióit támogatni. Az EA ugyanezen feltételek mellett lehetővé teheti az EA app alkalmazás alfa- vagy bétaverziójának letöltését, telepítését és használatát is.

Az EA app alkalmazás kliens eltávolítására vonatkozó útmutatást az EA támogató webhelyén, a help.ea.com/hu/ címen találod.

Az EA PC játékokat bármikor eltávolíthatod az EA app alkalmazás kezelőfelületén, majd a megmaradt helyi mentéseket is törölve. A Punkbuster az eltávolítás után is ott maradhat a számítógépeden. A Punkbuster eltávolításához futtasd az itt található parancsfájlt: https://www.evenbalance.com/downloads/pbsvc/pbsvc.exe.

C. Nyomon követés és csalásellenes eljárások

Az EA a csalást és a hackelést észlelő szoftvereket is telepíthet a gépedre. Ezek a programok adatokat küldhetnek a számítógépedről az EA számára.

Az EA technológiákat alkalmaz az EA szolgáltatások és különösen az EA-játékok használata során a csalások felderítésére és megelőzésére. Ezek lehetnek saját vagy harmadik felek által fejlesztett technológiák.

Az online játékok indításakor ezek a technológiák kernel, adminisztrátori vagy felhasználói jogosultságokkal aktiválódnak, és nyomon követik, valamint adatokat gyűjtenek a játékod és az eszköz RAM- és egyéb memória-használatáról, folyamatairól, képi anyagáról, kommunikációjáról és fájltárhelyéről a 6. szakaszban foglalt magatartási szabályok megsértésének megállapítása és a szabályok érvényesítése céljából, többek közt a jogosulatlan, harmadik féltől származó készített programok használatával kapcsolatban is. A jogosulatlan harmadik féltől származő program olyan harmadik féltől származő program vagy fájl (például „bővítmény”, „mod”, „hack”, „trainer” vagy „cheat”), amely az EA szerint (i) valamilyen típusú csalást lehetővé tesz vagy elősegít, (ii) lehetővé teszi, hogy a felhasználók bármilyen, az EA által kifejezetten nem engedélyezett módon megkerüljék, módosítsák vagy feltörjék a játék kezelőfelületét, környezetét, biztonsági beállításait és/vagy használatát, vagy (iii) elfog, „bányász” vagy egyéb módon információkat gyűjt a játékból vagy a játékon keresztül.

Az EA gyűjtheti a vizsgálataihoz és a szabályok betartatásához szükséges vonatkozó információkat, például a fiókadataidat, a jogosulatlan harmadik féltől származő programokkal kapcsolatos adatokat, a módosított EA PC játékfájlokat, valamint az észlelt csalások időpontjait. Licencedet és EA-fiókodat egyaránt megszüntethetjük, amennyiben megállapítjuk, hogy csaltál.

Amikor kilépsz az online játékból, ezek a csalásellenes technológiák deaktiválódnak.

8. Megszüntetés és egyéb szankciók

Amennyiben a jelen szerződést vagy a törvényeket megszeged, az EA visszatérítés nélkül felfüggesztheti vagy megszüntetheti a játékok és a szolgáltatások használatának engedélyezését.

Amennyiben úgy döntünk, hogy valamely játékot vagy szolgáltatást megszüntetünk, erről legalább 30 nappal előre tájékoztatunk.

A jelen szerződés a felhasználó vagy az EA általi megszüntetéséig hatályban marad. Az EA bármely EA szolgáltatáshoz való hozzáférését, illetve az általad használt EA-fiókot is megszüntetheti, amennyiben megállapítja, hogy a jelen szerződést megszegted, vagy az EA-fiókodon az EA szolgáltatásokat törvénytelenül, helytelenül vagy visszaélés-jellegűen használták. Amennyiben ez kivitelezhető, az EA értesíteni fog EA-fiókod bármely oknál fogva való megszüntetéséről, aminek eredményeképpen elveszítheted felhasználónevedet és virtuális személyiségedet. Amennyiben egynél több EA-fiókkal rendelkezel, a kihágástól vagy az illetéktelen használattól függően az EA az összes EA-fiókodat és minden azokkal kapcsolatos jogosultságodat megszüntetheti. Amennyiben az EA-fiókod megszűnik, az EA-fiókodhoz és jogosultságaidhoz nem fogsz majd hozzáférni, és az is elképzelhető, hogy az EA szolgáltatások igénybevételétől örökre el leszel tiltva. A megszüntetéssel a jelen szerződés szerinti licenced is megszűnik.

EA-fiókod megszüntetése helyett az EA figyelmeztethet, felfüggesztheti vagy módosíthatja a hozzáférésedet egy adott EA szolgáltatáshoz vagy az EA-fiókodhoz, eltávolíthatja vagy visszavonhatja a jogosultságaidat az EA-fiók vagy az eszköz szintjén, eltávolíthat vagy törölhet bármely olyan tartalmat, amely sérti a jelen szerződést, vagy letilthatja az eszközöd vagy géped hozzáférését az adott EA szolgáltatásokhoz. Ha az EA a jelen szakaszban leírt bármely lépéshez folyamodik, nem vagy jogosult visszatérítésre (természetesen a visszatérítésre vonatkozó törvényeknek megfelelően), a jogosultságaid nem maradnak meg, nem válthatók készpénzre vagy egyéb kompenzációra. Tetteid halmozódhatnak, és az ismételt szabályszegés az EA-fiókod megszüntetését eredményezheti.

Az EA bármely EA szolgáltatást bármikor megszüntethet, ha a felhasználókat erről legalább harminc nappal korábban értesíti e-mailben (ha ez lehetséges), az érintett EA szolgáltatásban vagy az EA webhelyén a szolgáltatáshírek oldalán (https://www.ea.com/service-updates). Az online szolgáltatás megszűntével játékainkhoz nem biztosítunk szoftverfrissítést, és nem tudjuk garantálni, hogy a játékaink továbbra is működni fognak az újabb vagy frissített operációs rendszereken, illetve hogy letölthetőek lesznek az alkalmazásterjesztő szolgáltatásokon keresztül, amilyen az iOS App Store és a Google Play Store. Az ilyen alkalmazásterjesztő szolgáltatásokról az online szolgáltatás megszüntével a játékokat további értesítés nélkül eltávolíthatjuk.

Amennyiben úgy véled, hogy a fiókod megszüntetésével kapcsolatban tévesen léptünk fel, kérjük, lépj kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal a help.ea.com/hu/ címen.

Amennyiben a jelen szerződést megszünteted, beleegyezel, hogy az EA szolgáltatások bárminemű használatát beszünteted.

A szerződés 5., 8–9. és 11–15. szakaszai a szerződés megszűnése esetén is érvényben maradnak.

9. Adatok felhasználása

Amikor a játékainkkal játszol (akár offline is), az EA különféle adatokat gyűjt üzleti tevékenységeink működtetése, termékeink és szolgáltatásaink fejlesztése, szabályaink betartatása és a veled való kommunikáció érdekében. Javasoljuk, hogy olvasd el az EA Adatvédelmi és sütikezelési elveit a privacy.ea.com/hu címen.

Az EA szolgáltatások használatakor az EA gyűjthet és tárolhat egyes, a számítógépedről vagy eszközödről származó adatokat, beleértve a számítógépre, az eszközre, a hardverre, a telepített szoftverre és az operációs rendszerre vonatkozó információkat (például az IP-címet és az eszköz azonosítóját), az adott EA szolgáltatás használatára, a játékmenettel és a használattal kapcsolatos statisztikai adatokra, a rendszerkölcsönhatásokra és perifériákra vonatkozó információkat is. Amennyiben egy EA szolgáltatást internetkapcsolat nélkül veszel igénybe, az adatok az eszközödön tárolódnak, és amikor az eszköz csatlakozik az internetre, továbbítva lesznek az EA részére. Az EA ezeket az információkat a termékei és szolgáltatásai minőségének javítása, bizonyos szolgáltatások biztosítása, a veled történő kommunikáció (beleértve a marketingcélú üzeneteket), a szoftverfrissítések eljuttatása, a dinamikus tartalomszolgáltatás, valamint szoftvertámogatás, a jelen szerződés érvényesítése, a különféle hibák elhárítása, illetve a játékélmény egyéb módon történő fokozása céljából használhatja. Online szolgáltatások igénybevétele esetén az EA a játékmenettel kapcsolatos statisztikai adatokat (többek közt pontszámokat, besorolást és elért teljesítményeket) gyűjthet, használhat fel, tárolhat, továbbíthat vagy tehet közzé, valamint azonosíthat olyan tartalmakat, melyeket létrehoztál és más játékosokkal megosztottál.

Az adataidat az EA Inc. az Amerikai Egyesült Államokban az Adatvédelmi és sütikezelési elveknek (privacy.ea.com/hu) megfelelően gyűjti, használja, tárolja és továbbítja.

Egyes adatgyűjtési beállításokat az EA PC Game kliens Settings (Beállítások) lapján adhatsz meg.

10. Egyéb szoftverek, segédprogramok és eszközök

Ha frissítjük a játékainkat, esetleg új szoftverekre lesz szükséged, ha továbbra is játszani szeretnél a játékokkal.

Az EA szolgáltatások szükségessé vagy lehetővé tehetik szoftverek, szoftverfrissítések, javítócsomagok vagy egyéb segédprogramok és eszközök letöltését az EA vállalattól vagy licencpartnereitől a szórakoztató rendszeredre, eszközödre vagy számítógépedre. Ezek a technológiák a különféle platformokon más-más jellegűek lehetnek, és az EA szolgáltatások teljesítménye a számítógépedtől és egyéb felszerelésedtől függően változhat. Tudomásul veszed, hogy esetenként szükség lehet a technológiák frissítésére az EA szolgáltatások használatának folytatásához. Az ilyen frissítések némelyike zárolt szolgáltatásokat vagy tartalmakat foglalhat magában, melyek eléréséhez további díjak megfizetése lehet szükséges. Beleegyezel abba, hogy az EA az EA szolgáltatásokhoz elérhető minden frissítést automatikusan telepítsen. Az elérhető frissítések telepítésének elmaradása esetán az EA szolgáltatások játszhatatlanná válhatnak, beleértve az EA PC játékokat is.

11. Harmadik felek

A nem az EA tulajdonában lévő játékszerverek és szolgáltatások használatáért téged terhel a felelősség.

Egyes EA szolgáltatások lehetőséget adhatnak arra, hogy az EA által nem birtokolt vagy ellenőrzött szervereken játssz. Ezek a szolgáltatások nem az EA ellenőrzése alá tartoznak, és az EA nem tehető felelőssé, amennyiben az EA szolgáltatásokat ezeken vagy ezek segítségével használod. Az ilyen harmadik felek által biztosított szolgáltatások esetében további vagy eltérő feltételek és korlátozások vonatkozhatnak rád.

Az EA szolgáltatások harmadik felek webhelyeire mutató hiperhivatkozásokat tartalmazhatnak. Az ilyen webhelyek adatokat gyűjthetnek, vagy személyes információkat kérhetnek tőled. Ezek a helyek nem az EA ellenőrzése alá tartoznak, és az EA nem felelős a tartalmukért, sem azért, ha személyes információkat gyűjtenek, használnak vagy tesznek közzé.

12. Garanciák; A felelősség korlátozása

Az EA nem vállal garanciákat a szoftverekkel kapcsolatban, de az országod helyi törvényei tartalmazhatnak bizonyos garanciákat. A jogi követelésekért igényelhető kártérítés mértéke korlátozott.

AMENNYIBEN AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉGBEN (EGT), AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN VAGY SVÁJCBAN ÉLSZ, AZ EA SZOLGÁLTATÁSOKAT ELVÁRHATÓ GONDOSSÁGGAL ÉS HOZZÁÉRTÉSSEL BIZTOSÍTJUK SZÁMODRA, ÉS AZ EA-SZOLGÁLTATÁSOKKAL KAPCSOLATBAN SEMMILYEN EGYÉB ÍGÉRETET NEM TESZÜNK, ILLETVE GARANCIÁT NEM VÁLLALUNK. AMENNYIBEN NEM AZ EGT TERÜLETÉN, AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN VAGY SVÁJCBAN ÉLSZ, AZ EA SZOLGÁLTATÁSOKAT „ADOTT FORMÁJUKBAN” BIZTOSÍTJUK SZÁMODRA. A SAJÁT FELELŐSSÉGEDRE HASZNÁLOD EZEKET. AZ EA A VONATKOZÓ TÖRVÉNYEK NYÚJTOTTA LEHETŐSÉGEK SZERINTI MÉRTÉKIG NEM AD SEMMIFÉLE KIFEJEZETT, HALLGATÓLAGOS VAGY JOGSZABÁLYBAN FOGLALT GARANCIÁT, BELEÉRTVE A FORGALMAZHATÓSÁGRA, KIELÉGÍTŐ MINŐSÉGRE, EGY BIZONYOS CÉLNAK VALÓ MEGFELELÉSRE, HARMADIK FELEK JOGAINAK CSORBÍTATLANSÁGÁRA VONATKOZÓAKAT, ÉS MINDEN ÜGYLETTEL, HASZNÁLATTAL VAGY GYAKORLATTAL ÖSSZEFÜGGŐ GARANCIÁT. AZ EA NEM VÁLLAL GARANCIÁT, HOGY A TERMÉK VAGY AZ EA SZOLGÁLTATÁS ÉLVEZETÉT NEM CSORBÍTJA SEMMI; HOGY AZ EA SZOLGÁLTATÁS MEGFELEL AZ ELVÁRÁSAIDNAK; HOGY AZ EA SZOLGÁLTATÁS MŰKÖDÉSE ZAVARTALAN ÉS HIBÁKTÓL, SÉRÜLÉSEKTŐL, VESZTESÉGEKTŐL, INTERFERENCIÁTÓL, HACKELÉSTŐL VAGY VÍRUSOKTÓL MENTES, VALAMINT HOGY AZ EA SZOLGÁLTATÁSAI EGYÜTTMŰKÖDNEK VAGY KOMPATIBILISEK BÁRMELY MÁS SZOFTVERREL. AZ EA NEM SZAVATOL ÉS NEM VÁLLAL GARANCIÁT AZ EA APP ALKALMAZÁS ÁRUHÁZBAN ELÉRHETŐ SEMMILYEN HARMADIK FELEK ÁLTAL KÉSZÍTETT TERMÉKKEL VAGY SZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATBAN. A LAKHELYED SZERINTI TERÜLETEN A TÖRVÉNY ÁLTAL SZABÁLYOZOTT SZAVATOSSÁGI ÉS EGYÉB FOGYASZTÓI JOGOKRA VONATKOZÓAN BŐVEBB INFORMÁCIÓKÉRT LÁSD https://help.ea.com/hu-hu/help/account/electronic-arts-warranty-policy/, AZ AUSZTRÁL FOGYASZTÓK JOGAIVAL KAPCSOLATBAN PEDIG LÁSD https://help.ea.com/en-au/help/account/electronic-arts-warranty-policy/.

AMENNYIBEN AZ EGT, AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG VAGY SVÁJC TERÜLETÉN ÉLSZ, AZ EA ÉS ALKALMAZOTTAI, LICENCTULAJDONOSAI ÉS ÜZLETI PARTNEREI NEM TEHETŐK FELELŐSSÉ A TETTEIDBŐL, ILLETVE A JELEN SZERZŐDÉS MEGSÉRTÉSÉBŐL, VALAMINT HARMADIK FELEK (VAGY BÁRKI MÁS) ELLENŐRZÉSÜNKÖN KÍVÜL ESŐ TEVÉKENYSÉGÉBŐL ÉS HANYAGSÁGÁBÓL EREDŐ VESZTESÉGEKÉRT ÉS KÁROKÉRT. AMENNYIBEN AZ EGT, AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG VAGY SVÁJC TERÜLETÉN KÍVÜL ÉLSZ, A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK SZERINT AZ EA ÉS ALKALMAZOTTAI, LICENCTULAJDONOSAI, VALAMINT ÜZLETI PARTNEREI NEM TEHETŐK FELELŐSSÉ OLYAN KÁROKÉRT, AMELYEK NEM ABBÓL EREDNEK, HOGY AZ EA MEGSÉRTETTE JELEN SZERZŐDÉST, VALAMINT A KÖZVETETT, VÉLETLENÜL BEKÖVETKEZŐ, KÖVETKEZMÉNYKÉNT MEGJELENŐ, BÜNTETÉSNEK MINŐSÜLŐ VAGY KÜLÖNLEGES JOGÁLLÁSÚ KÁROKÉRT. KIZÁRT KÁROK ESETEI PÉLDÁUL A PÉNZÜGYI VESZTESÉG (MINT AMILYEN A KIESETT BEVÉTEL VAGY HASZON), A HELYETTESÍTÉSÜL SZOLGÁLÓ TERMÉK VAGY SZOLGÁLTATÁS, AZ ÜZEMSZÜNET VAGY LEÁLLÁS, AZ ADATVESZTÉS, A HÍRNÉVVESZTÉS, A SZÁMÍTÓGÉPES HIBA VAGY A MEGHIBÁSODÁS. EZ A KORLÁTOZÁS ÉRVÉNYES A JELEN LICENCSZERZŐDÉSBŐL VAGY AZ EA SZOLGÁLTATÁSOKBÓL FAKADÓ VAGY AHHOZ KAPCSOLÓDÓ KERESETEKRE, LEGYEN AZOK ALAPJA SZERZŐDÉS, JOGELLENES KÁROKOZÁS, RENDELKEZÉS, SZIGORÚ FELELŐSSÉG VAGY MÁS. AKKOR IS ÉRVÉNYES, HA AZ EA TUDOTT VAGY TUDNIA KELLETT VOLNA AZ EMLÍTETT KÁR LEHETŐSÉGÉRŐL. CSAKIS A KÖZVETLEN KÁRAIDÉRT KAPHATSZ TÉRÍTÉST, AMELYNEK ÉRTÉKE NEM HALADHATJA MEG A VONATKOZÓ EA SZOLGÁLTATÁSÉRT TÉNYLEGESEN KIFIZETETT ÖSSZEGET. AZ EA A CSALÁSSAL, SÚLYOS HANYAGSÁGGAL, SZÁNDÉKOS FÉLREVEZETÉSSEL, HALÁLLAL VAGY SZEMÉLYI SÉRÜLÉSSEL JÁRÓ ESEMÉNYEKRE VONATKOZÓAN NEM KORLÁTOZZA A FELELŐSSÉGÉT. EGYES JOGHATÓSÁGOK A FENTI KIZÁRÁSOKAT ÉS MEGSZORÍTÁSOKAT NEM ENGEDÉLYEZIK, EZÉRT AZOK RÁD ESETLEG RÉSZBEN VAGY EGÉSZÉBEN NEM VONATKOZNAK.

Ha egy EA szolgáltatás fizikai példányát vásároltad meg egy fizikai kiskereskedelmi üzletben az Egyesült Államokban, és nem értesz egyet a jelen szerződés feltételeivel, és nem telepítetted vagy használtad az EA szolgáltatást, a vásárlás dátumát követő harminc (30) napon belül visszaviheted a példányt visszatérítés vagy beváltás fejében az eredeti vásárlás helyszínére a visszaviteli instrukciók betartásával, amelyeket itt érhetsz el: https://help.ea.com/hu-hu/help/account/electronic-arts-warranty-policy/.

13. Általános feltételek

A. A teljes szerződés

A jelen szerződés kizárólag írásban módosítható, az EA aláírásával ellátva.

A jelen szerződés és az EA szolgáltatások használatát szabályozó bármely egyéb EA feltétel alkotják a te és az EA közötti teljes szerződést. A szerződés kizárólag írásban, az EA aláírásával módosítható vagy javítható. Az a tény, hogy az EA nem él a jelen szerződés hatálya alá eső valamely jogával, nem jelenti, hogy az EA lemondana az adott vagy bármely más jogáról. Amennyiben jelen szerződés bármely része betarthatatlannak ítéltetik is, a megállapodás többi része továbbra is teljes mértékben érvényben és hatályban marad.

B. Az alkalmazandó jog

Amennyiben az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Japánban élsz, jelen szerződés közted és az Electronic Arts Inc. között jön létre. Amennyiben bármely más országban élsz, a jelen szerződés közted és az EA Swiss Sàrl között jön létre.

Amennyiben az EGT területén, az Egyesült Királyságban, Svájcban, Brazíliában, Hongkongban, Mexikóban vagy Oroszországban élsz, (i) a jelen szerződés közted és a genfi cégjegyzékben jegyzett EA Swiss Sàrl társaság között jön létre (cégjegyzékszám: CH-660-2328005-8, székhely: 8 Place du Molard, 1204 Genf, Svájc); (ii) a lakóhelyed szerinti ország törvényei szabályozzák ezt a szerződést és az EA szolgáltatások használatát; és (iii) kifejezetten elfogadod, hogy a jelen szerződésből vagy az EA szolgáltatásokból fakadó vagy azokkal kapcsolatos követelések vagy keresetek kizárólagos joghatósága a lakóhelyed szerinti ország joghatósága.

Amennyiben a Koreai Köztársaságban élsz, (i) a jelen szerződés közted és a genfi cégjegyzékben jegyzett EA Swiss Sàrl társaság között jön létre (cégjegyzékszám: CH-660-2328005-8, székhely: 8 Place du Molard, 1204 Genf, Svájc); (ii) Korea törvényei szabályozzák ezt a szerződést és az EA szolgáltatások használatát, a kollíziós szabályokat nem beleértve; és (iii) kifejezetten elfogadod, hogy a jelen szerződésből vagy az EA szolgáltatásokból fakadó vagy azokkal kapcsolatos követelések vagy keresetek kizárólagos joghatósága Korea joghatósága.

Amennyiben az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Japánban élsz, (i) a jelen szerződés közted és az Electronic Arts Inc. között jön létre (209 Redwood Shores Parkway, Redwood City, CA 94065, USA); (ii) Kalifornia állam törvényei szabályozzák ezt a szerződést és az EA szolgáltatások használatát, a kollíziós szabályokat nem beleértve; és (iii) kifejezetten elfogadod, hogy az alábbi választottbíráskodási szerződés hatálya alá nem tartozó követelésekre és jogvitákra vonatkozóan a jelen szerződésből vagy az EA szolgáltatásokból eredő vagy azokkal kapcsolatos bármilyen követelés vagy per tekintetében kizárólag a kaliforniai San Mateo megye állami vagy szövetségi bíróságai rendelkeznek joghatósággal, és kifejezetten elfogadod e bíróságok személyes illetékességét.

Amennyiben bármely más országban élsz, (i) a jelen szerződés közted és a genfi cégjegyzékben jegyzett EA Swiss Sàrl társaság között jön létre (cégjegyzékszám: CH-660-2328005-8, székhely: 8 Place du Molard, 1204 Genf, Svájc); (ii) Kalifornia állam törvényei szabályozzák ezt a szerződést és az EA szolgáltatások használatát, a kollíziós szabályokat nem beleértve; és (iii) kifejezetten elfogadod, hogy az alábbi választottbíráskodási szerződés hatálya alá nem tartozó követelésekre és jogvitákra vonatkozóan a jelen szerződésből vagy az EA szolgáltatásokból eredő vagy azokkal kapcsolatos bármilyen követelés vagy per tekintetében kizárólag a kaliforniai San Mateo megye állami vagy szövetségi bíróságai rendelkeznek joghatósággal, és kifejezetten elfogadod e bíróságok személyes illetékességét.

Az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló ENSZ Egyezmény (Bécs, 1980.) a jelen szerződésre vagy a jelen szerződésből eredő vagy azzal kapcsolatos bármely jogvitára nem alkalmazandó.

C. Export

Az összes exporttörvényt köteles vagy betartani, és kijelented, hogy az exporttörvények értelmében nem vagy tiltott személy.

Elfogadod, hogy követed az Egyesült Államok és mások vonatkozó export-ellenőrzési törvényeit, és vállalod, hogy az EA szolgáltatásokat az ilyen jogszabályok által tiltott külföldi állampolgároknak vagy államokba nem adod tovább. Kijelented továbbá, hogy nem vagy olyan személy, akivel az EA az ilyen export-ellenőrzési törvények alapján nem kereskedhet.

14. Jelen szerződés változtatásai

A szerződést az EA bármikor módosíthatja. Amennyiben bizonyos érdemi változtatásokat nem fogadsz el, a játékainkkal esetleg nem tudsz majd játszani.

Az EA időről időre módosíthatja a jelen szerződést, így kérjük, gyakran tekintsd át. A jelen szerződés korábbi verzióját elfogadó EA játékosok számára a módosított rendelkezések 30 nappal azután lépnek életbe, hogy itt közzétettük őket: terms.ea.com/hu. Amennyiben az EA szolgáltatásokat tovább használod, az azt jelenti, hogy elfogadtad a változtatásokat. Miután a szerződés egy változatát elfogadod, lényeges változtatásokat nem fogunk eszközölni a kifejezett beleegyezésed nélkül. Amennyiben a jelen szerződésre vonatkozóan lényeges változtatásokat kell elfogadnod, amit visszautasítasz, az EA szolgáltatások használatát a továbbiakban esetleg nem folytathatod.

15. Jogviták rendezése választottbíráskodás által

Ez a szakasz csak abban az esetben vonatkozik rád, ha nem Quebecben, Oroszországban, Svájcban, Brazíliában, Mexikóban, az EGT tagállamaiban, az Egyesült Királyságban vagy a Koreai Köztársaságban élsz.

Amennyiben vita merülne fel, beleegyezel, hogy a részleteket írásban megküldöd az EA számára, majd választottbírósági tárgyalásra kötelezed magad. Beleegyezel, hogy csakis egyéni minőségben hozol fel követeléseket az EA ellen, és nem mint perközösség tagja vagy annak képviselője, vagy bármely csoportos kereset keretében.

EZ A SZAKASZ AZ ÖSSZES FOGYASZTÓRA VONATKOZIK ÉS MINDENKIRE, AKI ELFOGADTA A JELEN SZERZŐDÉS FELTÉTELEIT. NEM VONATKOZIK AZONBAN QUEBEC, OROSZORSZÁG, SVÁJC, BRAZÍLIA, MEXIKÓ, AZ EGT TAGÁLLAMAI, AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG ÉS A KOREAI KÖZTÁRSASÁG LAKOSAIRA. JELEN SZERZŐDÉS FELTÉTELEINEK ELFOGADÁSÁVAL TE ÉS AZ EA KIFEJEZETTEN LEMONDATOK AZ ESKÜDTSZÉKI TÁRGYALÁS ÉS A CSOPORTOS KERESETBEN VALÓ RÉSZVÉTEL JOGÁRÓL.

A jelen 15. szakasz egyszerű módot kínál a felek között esetlegesen felmerülő viták rendezésére. A legtöbb probléma gyorsan és kielégítően megoldható a fiókoddal az EA ügyfélszolgálati kezelőfelületére bejelentkezve a help.ea.com/hu/ címen. Arra az esetre, ha az EA nem tudná megoldani a problémát, te és az EA megállapodtok, hogy a jelen szakaszban meghatározott eljárást követitek minden köztünk fennálló vitás kérdés megoldására.

A jelen 15. szakasz egy szerződés közted és az EA között, amely a mindenkori képviselőinkre, alkalmazottainkra, leányvállalatainkra, jogelődeinkre, jogutódainkra és a kedvezményezetteinkre egyaránt vonatkozik. Ez a választottbírósági eljárásokra vonatkozó szerződés államközi kereskedelmi tranzakciónak minősül, ezért a jelen 15. szakasz értelmezését és foganatosítását, valamint a jelen szakasz szerinti bármely választottbírósági eljárást a Federal Arbitration Act (Szövetségi Választottbíráskodási Törvény) szabályozza. A jelen 15. szakaszt általánosan kell értelmezni, és a rendelkezései a jelen szerződés megszűnése után is hatályban maradnak.

A. Választottbíráskodással érintett követelések

A jelen szerződésből, bármely EA szolgáltatásból és annak marketingjéből, illetve a közted és az EA közötti kapcsolatból fakadó vagy azzal kapcsolatos minden vita, követelés vagy ellentmondás, ideértve a jelen 15. szakasz érvényességét, végrehajthatóságát és alkalmazási körét (a továbbiakban „Vita”) kizárólag kötelező érvényű választottbíráskodás útján rendezhető. Ez azokra a keresetekre is érvényes, amelyek a jelen szerződés hatálybalépése előtt merültek fel. A jelen 15. szakasz hatálya alá nem tartozó jogviták (i) az EA vagy az EA licencadói kereskedelmi titkainak, szerzői jogának, védjegyének vagy szabadalmi jogainak megsértésére, védelmére vagy érvényességére vonatkozó követelések; (ii) amennyiben Ausztráliában élsz, az ausztrál fogyasztóvédelmi törvény értelmében érvényesíthető törvényes fogyasztói jogokkal kapcsolatos jogviták; és (iii) a kisértékű követelésekkel foglalkozó bíróságon érvényesített jogviták.

B. Peren kívüli tárgyalások

Te és az EA minden Vita tekintetében kötelesek vagytok először legalább 30 napon keresztül peren kívül egyezkedni, mielőtt választottbíráskodást kezdeményeznétek. A peren kívüli tárgyalások az egyik fél részéről a másiknak küldött írott nyilatkozat kézhezvételekor veszik kezdetüket („Egyeztetési felhívás”). Az Egyeztetési felhívásnak a következőket kell tartalmaznia: (a) a panaszos fél teljes nevét és kapcsolattartási adatait; (b) a követelés vagy jogvita jellegét és alapját; és (c) a konkrét kártérítési követelést. Az EA az Egyeztetési felhívást a számlázási, illetve e-mail-címedre küldi meg. Az Egyeztetési felhívást a következő címre kell küldened: Electronic Arts Inc., 209 Redwood Shores Parkway, Redwood City CA 94065, USA, ATTENTION: Legal Department.

C. Kötelező választottbírráskodás

Ha te és az EA nem tudjátok a Vitát peren kívül rendezni, te vagy az EA dönthettek úgy, hogy a Vitát véglegesen és kizárólagosan kötelező választottbíréskodás útján zárjátok le. Amennyiben bármelyik fél úgy dönt, hogy választottbíróság bevonására szorítkozik, ez a döntés végleges és a másik fél számára kötelező érvényű. A választottbíráskodást az Amerikai Választottbíráskodási Szövetség (American Arbitration Association, „AAA”) intézi a saját Consumer Arbitration Rules (fogyasztóvédelmi választottbírósági szabályok, „AAA Consumer Rules”) hatálya alatt (bővebben a www.adr.org címen vagy a +1-800-778-7879 telefonszámon), az alábbi módosításokkal:

1. A választottbíráskodási díjakat és költségeket az AAA Consumer Rules (az AAA fogyasztóvédelmi szabályai) szabályozzák. Amennyiben a választottbíró a költségeket magasnak ítélné, vagy amennyiben az EA részére az Egyeztetési felhívás kézbestési címére egy értestést küldesz, amelyben jelzed, hogy a választottbíráskodás kezdeményezéséhez szükséges adminisztrációs költségeket nem tudod megfizetni, az EA az AAA teljes választottbírósági díját téríti.

2. Ha az Egyeztetés kártérítési összege nem haladja meg a 25 000 amerikai dollár értéket, a választottbíráskodás lefolytatása kizárólag írásos beadványok alapján történik, kivéve, ha a választottbíró úgy dönt, hogy meghallgatásra van szükség.

3. A felek élhetnek az eljárás során döntő indítvánnyal vagy indítványokkal.

4. A választottbíró írásban hozza meg határozatát, amely a határozat alapjául szolgáló megállapításokat és következtetéseket is tartalmazza. A választottbíró az alkalmazandó jog által biztosított bármilyen jogorvoslatot kiszabhat, azonban nincs felhatalmazása bármilyen nem egyéni jogalapon alapuló jogorvoslatot kiszabni. A választottbíró csak a jogorvoslatért folyamodó egyéni fél javára, és csak a fél egyéni követeléséhez szükséges jogorvoslat mértékéig ítélhet meg gyorsított bírósági vagy deklaratív jogorvoslatot.

A választottbírónak be kell tartania az ide vonatkozó törvényt, és mindenféle döntés megkérdőjelezhető, ha a választottbíró ezt nem teszi meg. Te és az EA a választottbíráskodás előmozdítása, a folyamatban levő választottbíráskodás megállítása, vagy a választottbíró végzésének megerősítése, módosítása, hatálytalanítása vagy az azzal kapcsolatos ítélethozatal érdekében bírósági pert indíthattok.

D. Korlátozások

TE ÉS AZ EA BELEEGYEZTEK, HOGY MINDKÉT FÉL CSAKIS EGYÉNI MINŐSÉGÉBEN HOZ FEL KÖVETELÉSEKET A MÁSIK ELLEN, ÉS NEM MINT FELPERES VAGY PERKÖZÖSSÉG TAGJA BÁRMILYEN KÖZÖS VAGY KÉPVISELETI ELJÁRÁSBAN BÁRMELY VITA ESETÉN. A választottbíró nem vonja össze másik személy követeléseit a te követeléseiddel, és nem elnököl bármilyen képviselői vagy perközösségi eljárásban. A választottbíró nem vonhatja össze más személyek követeléseit a te követeléseiddel, és folytathat képviselői vagy perközösségi eljárásokat.

E. A választottbírósági eljárás helye

Amennyiben az Egyesült Államokban élsz, a választottbíráskodásra abban a megyében kerül sor, ahol laksz. Az Egyesült Államok területén kívül lakó személyek számára a választottbíráskodás kezdeményezésére az Amerikai Egyesült Államok Kalifornia államában, San Mateo megyében kerül sor, annak érdekében, hogy a kaliforniai törvényeket ismerő választottbíró kerüljön kinevezésre, és ha a választottbíró úgy ítéli meg, hogy az eljárást személyesen kell lefolytatni, nem pedig elektronikus úton vagy telefonon, a választottbíró kiválaszt egy olyan helyszínt, amely mindkét fél számára kellőképpen elfogadható, figyelembe véve a felek utazásra való hajlandóságát és az egyéb releváns körülményeket. Te és az EA beleegyeztek, hogy alávetitek magatokat az Amerikai Egyesült Államok Kalifornia államának San Mateo megyéjében székelő bíróságai személyes joghatóságának a választottbíráskodás elősegítése, a folyamatban levő választottbíráskodás megállítása, vagy a választottbíró végzésének megerősítése, módosítása, hatálytalanítása vagy az azzal kapcsolatos ítéletethozatal érdekében.

F. Behajtás

Amennyiben a választottbíró a javadra dönt bármiféle, az általad az EA ellen felhozott követelés elbírálását illetően, és olyan ítéletet hoz, amelynek pénzbeli értéke nagyobb, mint az EA a választottbírónak benyújtott írásos nyilatkozatok előtt tett utolsó írásos megegyezési ajánlata, ebben az esetben az EA:

1. Megfizeti neked a választottbíráskodási megítélt összeg 150%-át, de a megítélt összegen felül legfeljebb 5000 amerikai dollárt; valamint

2. Megtéríti a választottbíráskodási díjakat, amelyeket az AAA (Amerikai Választottbírósági Egyesület) részére megfizettél.

G. A jelen választottbíráskodási szerződés módostása

Az EA a jelen választottbírósági szerződésben lényeges változtatásokat a kifejezett beleegyezésed nélkül nem érvényesít.

H. Elválaszthatóság

Amennyiben a jelen 15. szakaszban foglalt valamely kikötés (a fenti D bekezdésben a csoportos keresetről való lemondáson kívül) nem végrehajtható, mert az valamely követelést vagy jogorvoslatot (például nyilvános deklaratív jogorvoslatot) tartalmazna, a keresetet vagy jogorvoslatot (és kizárólag ezt a követelést vagy jogorvoslatot) a választottbíráskodástól külön kell választani, és az a bírósági elé vihető, míg minden fennmaradó követelést és jogorvoslati igényt választottbíráskodás útján kell rendezni. Amennyiben a jelen 15. szakaszban foglalt valamely kikötés (a fenti D bekezdésben a csoportos kereset lemondásán kívül) bármely más okból nem végrehajtható, az adott kikötés a 15. szakasztól különválasztható, és a 15. szakasz fennmaradó része teljes mértékben hatályban és érvényes marad.

16. Kiegészítő rendelkezések PlayStation® rendszerekhez

A PlayStation™Store-beli vásárlásokra további feltételek vonatkoznak.

A PlayStation™Store rendszerében történő vásárlások esetén (Európa)

Any content purchased in an in-game store will be purchased from Sony Interactive Entertainment Network Europe Limited (“SIENE”) and be subject to PlayStation™Network Terms of Service and User Agreement which is available on the PlayStation™Store. Please check usage rights for each purchase as these may differ from item to item. Unless otherwise shown, content available in any in-game store has the same age rating as the game.

17. A mobileszközök vásárlására vonatkozó kiegészítő rendelkezések

A mobileszközök vásárlására további rendelkezések vonatkoznak.

Ha ön az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Japánban él, az EA-tól mobileszközön való használat céljából vásárolt tartalmak és jogosultságok eladója az Electronic Arts Inc. Ha bármely más országban él, az EA-tól vásárolt tartalom és jogosultságok eladója az EA Swiss Sàrl. A mobilalkalmazás-áruházban a tartalom és jogosultságok eladójaként azonosított EA-leányvállalat vagy az Electronic Arts Inc. vagy az EA Swiss Sàrl ügynökeként jár el.



Utoljára frissítve: 2024. május 1.

Korábbi Felhasználói szerződés / Szolgáltatási feltételek