Ugrás a tartalomhoz

Démonológia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Démonfej a svédországi Grötlingbo-i kőtemplomon, Gotland szigetén, a 13. századból

A démonológia a démonok és a démonokban való hit rendszerbe foglalt tanulmányozása, a démonok rendszere, tana.[1] A teológia egyik ága, amely az olyan természetfeletti lényeket tanulmányozza, amik nem istenek.

A démonok a legtöbb hitvilágban az isteneknél alacsonyabb rendű, de az embereknél magasabb rendű természetfeletti lények, amelyek az emberek és istenek között állva akadályozzák a két fél közötti kommunikációt. A démonok nem feltétlenül rosszindulatúak, de az érdekeik semmiképpen sem vágnak egybe az emberek érdekeivel és céljaival. A démonológia tárgyát az imádók vagy követők nélküli, nem isteni (az isteni szint alatti) jóindulatú lények, valamint a mindenféle rendű és rangú rosszindulatú természetfölötti lények képezik. A „démon” fogalma, amely a homéroszi „daimón” kifejezésből származik, eredetileg jóindulatú lényeket jelentett,[2] de az idő során a démon fogalom egyre inkább rosszindulatú mellékjelentést vett fel, és a két szó jelentése egyre inkább elkülönült.

Lidércnyomás, Nicolai Abildgaard festménye (1800)

Az ókori Babilonban a démonológia az élet minden jelenségére kiterjedt, a legkisebb hétköznapi kellemetlenségektől kezdve a legmélyebb érzelmi jelenségekig bezárólag, mint a szeretet és gyűlölet megnyilvánulásai. A hitrendszer szerint a test különböző részeit különböző démoni szellemek uralják, külön lény uralja a fejet, a nyakat és így tovább. A platonista (Türoszi) Porfüriosz és az egyházatyák is úgy tartották, hogy világunkat szellemi lények sokasága tölti meg, és a keresztény hit szerint a pogány istenek imádása valójában a démonok felé irányuló cselekedet.[3]

A démonológia a zsidók babiloni fogsága idején alakult ki, a zsidó és a perzsa vallás keveredésekor.[forrás?]

Etimológia

[szerkesztés]

A démonológia szó az ógörög δαίμooν, daimōn, „istenség, isteni erő, isten” jelentésű szó[4] és a -λογία, -lógia, magyarul kb. tanulmányok, tudomány – szavak összetétele.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. "Demonology" at Dictionary.com Unabridged, (v 1.1) Random House, Inc. Hozzáférés ideje: January 29, 2007.
  2. van der Toorn, Becking, van der Horst (1999), Dictionary of Deities and Demons in The Bible, Second Extensively Revised Edition, Entry: Demon, pp. 235-240, William B. Eerdmans Publishing Company, ISBN 0-8028-2491-9
  3. Augustine, The City of God Archiválva 2006. október 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, Book 8, Chapter 24, at the Christian Classics Etherial Library
  4. Autenrieth, A Homeric Lexicon

Források

[szerkesztés]
  • Bokor József (szerk.). Demonologia, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2015. február 4. 
  • L. Hild; Etude sur les démons dans la littérature et la religion des Grecs (Páris, 1881); Laengin; Der Wunderun Daimonerglaube der Gegenwart (Lipcse 1887); Rohde, Psyche (Freiburg, 1890)

További információk

[szerkesztés]
  • Gabriele Amorth: Egy ördögűző tapasztalata; ford. Domokos György; Ecclesia, Bp., 1994
  • Völgyesi Ferenc: Minden a lélek. A démonológiától a gyógyhipnózisig. Orvosok és orvostanhallgatók részére; 4. bőv. kiad.; Dante, Bp., 1943 (Lélek és természettudomány)
  • Pandaemonium. A keresztény démonológia kistükre; szerk. Magyar László András, ford. Galántai Dávid et al.; Palimpszeszt Kulturális Alapítvány, Bp., 2003
  • Francis MacNutt: Szabadíts meg a gonosztól... A szabadító szolgálat kézikönyve; ford. Györgyi Csaba et al.; Marana Tha 2000 Alapítvány, Bp., 2004 (Marana tha sorozat)
  • I. Jakab király Démonológiája; ford. Kecskés Anita; Hermit, Onga, 2006
  • Bárth Dániel: Exorcizmus és erotika. Egy XVIII. századi székelyföldi ördögűzés szokatlan körülményei; Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, Kecskemét, 2008 (Libelli Transsilvanici)
  • Gabriele Amorth: Ördögűzők és pszichiáterek; ford. Bruncsák István; Ihtys, Nagyvárad, 2009
  • Demonológia és boszorkányság Európában; szerk. Pócs Éva; L'Harmattan–PTE Néprajz-Kulturális Antroplógia Tanszék, Bp.–Pécs, 2009 (Studia ethnologica Hungarica)
  • Gabriele Amorth: Róma ördögűzőjének újabb tapasztalatai; ford. Bruncsák István; Ihtys, Nagyvárad, 2009
  • Yliaster Daleth: Demonomicon. Démonológiai enciklopédia és gyakorlati kézikönyv; Tuan, Bp., 2009
  • Bárth Dániel: Benedikció és exorcizmus a kora újkori Magyarországon; L'HarmattanPTE Néprajz-Kult. Antropológia Tansz., Bp.–Pécs, 2010 (Fontes ethnologiae Hungaricae)
  • Giuseppe Tomaselli: Lázadó angyalok; ford. Pete-Pikó Erzsébet; Marana Tha 2000 Alapítvány, Bp., 2012 (Marana tha sorozat)
  • Johannes Nider: A boszorkányok szemfényvesztései. Formicarius V. könyv; ford. Magyar László András, utószó Klaniczay Gábor, jegyz. Klaniczay Gábor, Magyar László András; Gondolat, Bp., 2013
  • Vattamány Gyula: "Legmélyebb bugyraimban". A zsidók diabolizálása a görög nyelvű egyházi irodalomban a kezdetektől a nyolcadik századig. Tanulmány és szöveggyűjtemény; Wesley, Bp., 2013
  • Joshua Trachtenberg: Az ördög és a zsidók. A zsidók középkori képe és ennek kapcsolata a modern antiszemitizmussal; ford. F. Romhányi Beatrix; Attraktor, Máriabesnyő, 2014 (Scripta Iudaica)
  • Bárth Dániel: A zombori ördögűző. Egy 18. századi ferences mentalitása; Balassi, Bp., 2016 (Vallásantropológiai tanulmányok Közép-Kelet-Európából)
  • Tündöklők és bukottak. Angyalok és démonok lexikona; összeáll. Szántai Zsolt; STB, Kistarcsa, 2011
  • Volkert Haas: Mágia és mitológia Babilóniában. Démonok, boszorkányok és ráolvasópapok; szerk. Kalla Gábor; L'Harmattan, Bp., 2019
  • Leonard R. N. Ashley: Ördögök és démonok könyve; Hermit, Onga, 2020
  • Értekezések a kísértetekről és a bányamanókról / Ernst Heinrich Wedel: Orvosi tanulmány a kísértetekről / Michael Dachselt: Fizikai eszmefuttatás a bányamanókról; ford., jegyz., utószó Magyar László; Attraktor, Máriabesnyő, 2020
  • Johann Weyer: Pseudomonarchia daemonum. A démonok álkirálysága; Fraternitas Mercurii Hermetis, Onga, 2021
  • Francesco Maria Guazzo: Compendium maleficarum. A boszorkányokról röviden; Fraternitas Mercurii Hermetis, Onga, 2021
  • Honóriusz varázskönyve; összeáll. Arthur Edward Waite, ford. Tamás Csaba; Fraternitas Mercurii Hermetis, Onga, 2021

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]