Ugrás a tartalomhoz

Ficsku Pál

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ficsku Pál
SzületettGyulai Csaba
1967. január 22.[1]
Debrecen
Elhunyt2024. március 15. (57 évesen)[2]
Budapest[3]
ÁlneveFicsku Pál
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaíró, könyvkiadó, szerkesztő, hírügynök
IskoláiMiskolci Egyetem (–1997)
KitüntetéseiMóricz Zsigmond-ösztöndíj (1997)

SablonWikidataSegítség

Gyulai Csaba (írói álneve: Ficsku Pál) (Debrecen, 1967. január 22.Budapest, 2024. március 15.) magyar író, könyvkiadó, szerkesztő és hírügynök volt.

Életpályája

[szerkesztés]

Egyetemi tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetemen kezdte el 1986-ban, és 1997-ben fejezte be a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Írásai megjelennek az Élet és Irodalomban, az Alföldben, a Mozgó Világban és a Törökfürdőben. Pécsett két évig restaurátorsegéd volt, majd Budapesten élt. Volt az Új Holnap főszerkesztője, írt filmforgatókönyvet, volt a Nyugat című tévéműsor szerkesztője, egyetemi óraadó, négy hónapig gimnáziumi tanár is. 2002-től publikált.

Ingatlanbecslőként értékes tapasztalatokat szerzett különféle helyzetű emberek életmódjáról. Budapest VIII. kerületében, a Kálvária téren élt elvált apaként. Gerinc- és májproblémák miatt leszázalékolták, csekély rokkantnyugdíjból (rehabilitációs járadékból) tengődött.[4]

Otthonában, csendesen hunyt el. Halálhírét Száraz Miklós György jelentette be.[5]

Érdekesség, hogy munkássága érettségi tételként is szerepelt a kortárs magyar írók témakörben.[6]

Művei

[szerkesztés]
  • A videódisznók esete és más történetek. Ami egy regényből kimarad; Seneca, Bp., 1995 (Thesaurus)
  • Élni három nővel (mai magyar gépmesék, 1997)
  • Matatás a végeken. Vigyázat, dzsalok!; Seneca, Bp., 1999
  • Szakbarbárok. Magyar RAPszódia; Pufi Pressz, s.l., 2002 (Abakusz könyvek)
  • Gyerekgyár; Ulpius-ház, Bp., 2006

Filmjei

[szerkesztés]

Rádiójátékai

[szerkesztés]

Díjai, kitüntetései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2022. június 12., PIM118936
  2. Litera.hu (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2024. március 15.)
  3. Száraz Miklós György: Facebook (angol, traditional chinese, egyszerűsített kínai és japán nyelven). (Hozzáférés: 2024. március 15.)
  4. Író a nyóckerből, 29 ezer forint rokkantnyugdíjjal
  5. Száraz Miklós György posztja. www.facebook.com. (Hozzáférés: 2024. március 15.)
  6. Ötvenezer forintos krumplipüré

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]