Ugrás a tartalomhoz

Bokros Lajos

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Bokros Lajos (2013)

Bokros Lajos András (Budapest, 1954. június 26.) közgazdász, egyetemi tanár, politikus, a Horn-kormány második pénzügyminisztere, EP-képviselő, az MDF miniszterelnök-jelöltje 2010-ben.

Idézetek tőle

[szerkesztés]
  • Utóbb kellett csak azzal szembesülnöm, hogy az SZDSZ programja tényleg liberális, de a politizálási-kormányzási gyakorlata már korántsem az.
Életfelfogásáról 1996 májusában.
Magyar Elektronikus Könyvtár
  • Ez nagyon fontos életszemléleti irányultságot jelent a számomra: magamra és a társadalomra nézve is azt tartom az egyik legfontosabb erkölcsi parancsnak, hogy becsületesen, a legjobb tudásunk szerint kell dolgozni, gyarapítani szellemi és anyagi értelemben a kisebb és nagyobb közösséget, felhalmozni és megtakarítani, hogy legyen biztosabb a jövő. Mindez párosul bennem egy nyakas kálvinista attitűddel; lehet, hogy ezzel is magyarázható az önfejűség, a makacsság, a szókimondás, a kemény kiállás s olykor a saját érdekekkel való szembemenetelés is.
Életfelfogásáról 1996 májusában.
Magyar Elektronikus Könyvtár
  • Magyarország a XXI. század első évtizedét elvesztette a gazdaság és társadalomfejlődés szempontjából. Rajtunk múlik, hogy a második évtized ne vesszen el.
EP-képviselővé választása után Magyarország helyzetéről; 2009. június 7.
INDEX (videó; 03:25-től)
  • Az állam maga is egy rendkívül bonyolult struktúra. Ezt az államot nem szabad túl naggyá növeszteni, nem szabad őrizetlen hatalom birtokosává emelni. Éppen ellenkezőleg, az a jó állam, még egyszer hangsúlyozom, amelyik az ellensúlyok egyensúlyára épül.
Az államról vallott nézeteiről az MDF miniszterelnök-jelöltjeként tartott beszédében; 2010. február 8.
NOL TV (1:35-nél); INDEX (6:30-nál)

Idézetek róla

[szerkesztés]
  • Lajos baloldali ember, az MSZP egykori képviselője volt még 1990-ben, s kitűnő szakmai hírnévnek örvendett... gondot csupán az jelentett, hogy hírhedten érdes modora volt, gondolkodás nélkül osztotta jó és rossz emberekre az ismerőseit, nehezen viselte az ellenvéleményeket.
Horn Gyula, Azok a '90-es évek című könyvében
stop.hu
  • Bokrosban komoly szociális elkötelezettség is van, de a szociális kérdésekre nem populista módon, hanem a gazdasági tényekből kiindulva keres megoldást
Pető Iván, Bokros kormányfői jelölésének idején 2009-ben
INDEX
  • A forintleértékelésen és a vámpótlék bevezetésén túli lépések - bár üzenetük részben helyénvaló és fontos volt - átgondolatlanok, előkészítetlenek, kapkodóak voltak, és értelmetlenül ingerelték a társadalmat. Egy kormány pedig nem nyújthat be egy ilyen fontos intézkedéscsomagot úgy, hogy hamarosan kiderül: annak fele az alaptörvénybe ütközik; egyetlen pénzügyminiszter sem viselkedhet úgy, mint Bokros Lajos, aki a maga bicskanyitogatón flegma modorában propagálta a később alkotmányellenesnek bizonyuló döntéseket.
Járai Zsigmond; 2007. október 4.
Heti Válasz
  • Fél évtizeddel a program életbelépése után ma már tényként állapítható meg, hogy a volt pénzügyminiszter – sokak meglepetésére – szélsőséges társadalmi konfliktusok, sztrájkhullámok nélkül valósította meg valóban súlyos áldozatot követelő programjának meghatározó részét....a pénzügyminiszter túl sok frontot nyitott, ami hadászati szempontból tudvalevőleg veszélyes
Antal László 2000 június
Beszélő
  • A Lajos egyáltalán nem hibátlan, sőt, ilyen tekintetben sokszor kiállhatatlan, nem egy egyszerű vezető, nem véletlen, hogy válságban merül fel a neve.
Baja Ferenc, MSZP-politikus
ORIGO
  • Lajos a vitákban érzelmileg túlfűtött ember volt, ez benne volt a viták, a kormányülések hangulatában is.
Kósáné Kovács Magda, Bokros egykori minisztertársa
ORIGO

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
A Wikipédiában további információk találhatóak
Bokros Lajos témában.