Új Polgári perrendtartás

Az új Polgári Perrendtartás 2018. január 1. napjától jelentős változásokat hoz a bírósági eljárások tekintetében, melyek alapvetően érintik az állampolgárok ügyeinek intézését is.

 

1. A nyomtatványok

A 2018. január 1. napján hatályba lépő polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 246. § (1) bekezdése szerint a járásbíróság hatáskörébe tartozó perekben a jogi képviselő nélkül eljáró félnek a keresetlevelet, viszontkereset-levelet, a beszámítást tartalmazó iratot és az írásbeli ellenkérelmet, továbbá a fizetési meghagyással szembeni ellentmondás folytán perré alakult eljárásban a Pp. 257. § (2) bekezdése alapján a keresetet tartalmazó iratot jogszabályban meghatározott, erre rendszeresített nyomtatványon kell előterjesztenie.

A szintén 2018. január 1. napjától hatályos közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 39. § (2) bekezdése pedig a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozó közigazgatási perekben lehetővé teszi, hogy a jogi képviselő nélkül eljáró felperes a keresetlevelet jogszabályban meghatározott nyomtatványon nyújtsa be.

A 2018. január 1-jén vagy azt követően indult ügyekben alkalmazandó formanyomtatványokat a 21/2017.(XII.22.) számú IM rendelet mellékletei tartalmazzák, amelyek az alábbi linkre kattintva érhetőek el szerkeszthető formában:

Nyomtatványok szerkeszthető formában

 

Keresetlevél szórólap

 

2. Költségkedvezményekhez kapcsolódó új jogszabályok és nyomtatványok

Az új polgári perrendtartáshoz (új Pp.) kapcsolódóan 2018. január 1. napjától változnak a perköltség viselésére és a költségkedvezményekre vonatkozó szabályok.

A költségmentesség és a költségfeljegyzési jog engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolása továbbra is nyomtatványok kitöltése útján történik, mely INNEN letölthető vagy a kérelmező papír alapú nyomtatványt igényelhet a bíróság kezelőirodáján is díjmentesen.

Az új Pp. 81. § (5) bekezdése alapján a jogi képviselővel eljáró fél a perköltségét kizárólag jogszabályban meghatározott költségjegyzék előterjesztése útján számíthatja fel. A 2018. január 1. napjától hatályba lépő, a perköltség felszámítására szolgáló költségjegyzékről szóló 31/2017. (XII.27.) IM rendelet ehhez kapcsolódóan teremti meg a felszámításra szolgáló írásbeli nyilatkozat, a fél által vezetett költségjegyzék részletes szabályait. Ezt a költségjegyzéket egy egységesített formájú nyomtatványon kell vezetni.

A 2018. január 1-jén vagy azt követően indult ügyekben a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolására szolgáló űrlap, valamint a költségjegyzék nyomtatvány az alábbi oldalon található:

Költségkedvezmény és költségjegyzék nyomtatványok

 

Költségkedvezmény szórólap

 

3. Az állampolgárok tájékoztatása

Az állampolgárok hiteles információkkal történő ellátása érdekében a Gyulai Törvényszék 2017 novemberében és decemberében cikksorozatot tesz közzé az új Polgári Perrendtartás (Pp.) fontosabb rendelkezéseiről. A cikksorozat közérthetően, elsősorban a jogi ismeretekkel nem rendelkezők számára igyekszik átfogó tájékoztatást nyújtani a bírósághoz fordulás feltételeiről, a bírósági eljárás sajátosságairól, új szabályairól.

 

4. Minták a nyomtatványok kitöltéséhez

Az egyes bíróságokon megtartott "Ügyfélsegítő" naphoz kapcsolódóan a Gyulai Törvényszék mintákkal is segíteni kívánja az állampolgárok jogérvényesítését. Ezért a leggyakrabban előforduló pertípusokhoz kapcsolódóan minták készültek, amelyek iránymutatást adhatnak a kötelező nyomtatványok kitöltéséhez.

A csatolt dokumentumok között "Ügyfélsegítő" napra szóló tájékoztató, keresetlevél nyomtatványhoz minták, illetve ellenkérelem és viszontkereset előterjesztéséhez minták találhatóak.

A tájékoztatás általános jellegű, nem egyedi ügyben történő állásfoglalás.

 

A cikksorozat részeit az alábbi dokumentumokban találják.