Távmeghallgatás

A távmeghallgató-rendszer az Országos Bírósági Hivatal támogatásával megvalósuló fejlesztés, amely a digitális bíróság megvalósításának egyik mérföldköve. Lényege: az ügyeket tárgyaló bíróságoktól távollévő eljárási szereplők jelenlétének biztosítása, a valós időben készült, folyamatos és egyidejű kép- és hangfelvétel révén.

A távmeghallgatás polgári és büntetőügyekben egyaránt alkalmazható.

A rendszer alapvető eleme a biztonságos hálózat. A rendszer segítségével az eljáró bíróság kihallgathatja az elkülönített helyszínen jelenlévő személyt, ami egyúttal lehetőséget biztosít arra, hogy a tárgyaláson részt vevő arra jogosult felek maguk is közvetlenül kérdezzenek a kihallgatott személytől. A rendszer biztosítja azt is, hogy az elkülönített helyszínen jelenlévő személy gyakorolja az eljárási jogait, így például a vádlott figyelemmel kísérje a tárgyalást, az ott kihallgatott tanúkhoz kérdéseket intézzen, közvetlenül szóljon a bírósághoz, észrevételeket, indítványokat terjesszen elő.

Az eszköz alkalmazása az eljárás költséghatékonyabb befejezését is elősegíti, hiszen a rendszer révén nem kell feltétlenül elutaznia a meghallgatott személynek az eljárást folytató bíróság épületébe, hanem saját lakóhelyéhez legközelebb eső, végponttal rendelkező bíróságra is elegendő lehet befáradnia.

A távmeghallgató rendszerrel rendelkező tárgyalótermekben monitorok, kamerák és hangtechnikai eszközök, valamint egy úgynevezett objektumkamera is található.

A rendszerrel és annak működésével kapcsolatban bővebb információ az alábbi oldalakon érhető el:

Tájékoztató füzet a VIA VIDEO Projektről

VIA VIDEO Projekt - központi oldal