Sajtóközlemény

2024. június 6.

A Gyulai Törvényszék 2024. június 5. napján ítéletet hozott a Németországban prostituáltakat dolgoztató bűnszervezet ügyében.

Az ítéleti tényállást az alábbiak szerint lehet röviden összefoglalni:

2024. március 6.

2024. március 5. napján ítéletet hozott a Gyulai Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki 2022 májusában megölte testvérét.

2024. január 8.

A Gyulai Törvényszék elnöke a Szeghalmi Járásbíróságon egy bírósági fogalmazói álláshely betöltésére írt ki pályázatot. Az álláshelyre a pályázatot 2024. február 1. napjáig nyújthatják be az érdeklődők. Az állásra olyanok jelentkezését várjuk, akik egyetemi állam- és jogtudományi diplomával rendelkeznek.

2023. november 30.

Az elmúlt évekre visszanyúló hagyományoknak megfelelően a Gyulai Törvényszéken ismét megrendezésre került az orvos-jogász konferencia, amely a magas szakmai színvonalú előadások révén a tudásmegosztás és a közös gondolkodás fóruma.

2023. november 10.

A hosszú évekre visszanyúló hagyományoknak megfelelően az Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából 2023. október 24. és 27. között ismét változatos programokkal várták a bíróság dolgozói az érdeklődő csoportokat. Ebben az évben is több száz tanuló látogatott el valamely Békés vármegyei bíróságra, amely jól mutatja a rendezvény népszerűségét.

2023. október 9.

2023. október 24. és 27. napjai között a Békés vármegyei bíróságokon újra alkalom nyílik arra, hogy az „Igazságszolgáltatás Európai Napja” keretében az állampolgárok jobban megismerjék az igazságszolgáltatás és a bíróságok működését, illetve a jogaik érvényesítésének lehetőségeit.

2023. július 14.

Az ország valamennyi bíróságán a Bíróságok Napjától, azaz 2023. július 15. napjától megkezdődik a polgári perrendtartásban szabályozott ítélkezési szünet, amely 2023. augusztus 20-ig tart. Az ítélkezési szünet az ügyfelek szempontjából azért bír jelentőséggel, mert a polgári ügyekben erre az időszakra – bizonyos törvényi kivételektől eltekintve – nem lehet tárgyalást kitűzni.

2023. július 11.

A Gyulai Törvényszék elnöke a Szarvasi Járásbíróságon egy bírósági fogalmazói álláshely betöltésére írt ki pályázatot. Az álláshelyre a pályázatot 2023. augusztus 7. napjáig nyújthatják be az érdeklődők. Az állásra olyanok jelentkezését várjuk, akik egyetemi állam- és jogtudományi diplomával rendelkeznek.

2023. február 21.

A Gyulai Törvényszék elnöke a Gyulai és a Szarvasi Járásbíróságon egy-egy bírósági fogalmazói álláshely betöltésére írt ki pályázatot. Az álláshelyekre a pályázatot 2023. március 9. napjáig nyújthatják be az érdeklődők. Az állásra olyanok jelentkezését várjuk, akik egyetemi állam- és jogtudományi diplomával rendelkeznek.

2023. február 17.

A Gyulai Törvényszék előtt B. Zs. L. vádlott ellen emberölés bűntette miatt 14.B.221/2022. szám alatt indult büntetőügyben 2023. február 17. napján nem jogerős ítélet született.