Tárgyalási jegyzék

Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények

2024. július 24., szerda 09.00
Gyulai Törvényszék

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott és édesapja, a sértett együtt dolgoztak közmunkásként 2023. június 12-én délután kettő óráig, majd hazafele megálltak vásárolni egy vegyesboltban.

Fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények

2024. június 12., szerda 13.00
Battonyai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint I. rendű vádlott 2023 nyarán pénzt kapott kölcsön a sértettől, azonban azt a sértett többszöri felhívására sem adta vissza.

Súlyos testi sértés bűntette

2024. június 5., szerda 09.00
Szarvasi Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2023. május 22-én a délutáni órákban megjelent volt élettársa és közös gyermekeik lakóhelyénél és annak ellenére, hogy senki nem tartózkodott otthon, bement a lakásba, majd megmelegítette a gyermekeknek hozott pizzát.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette

2024. május 16., csütörtök 13.00
Békéscsabai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a sértett polgárőrként tevékenykedett 2024. január 29-én reggel egy gyalogátkelő hely mellett annak érdekében, hogy a közelben lévő iskolához érkező tanulók és szüleik biztonságos áthaladását segítse.

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

2024. május 13., hétfő 13.00
Békési Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2022. november 18-án reggel személygépkocsiját vezetve közlekedett lakott területen kívül, amikor haladása során az előtte haladó, legalább hat gépjárműből álló kocsisor folyamatos előzésébe kezdett.

Kábítószer-kereskedelem bűntette

2024. április 23., kedd 09.00
Gyulai Törvényszék

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott többféle kábítószert vásárolt a „dark webről”, melyekből 2019-ben három alkalommal adott el összesen 100.000 forintért az általa üzemeltetett táplálékkiegészítőket forgalmazó üzletben. 2019.

Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények

2024. április 4., csütörtök 09.00
Gyulai Törvényszék

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott és édesapja, a sértett együtt dolgoztak közmunkásként 2023. június 12-én délután kettő óráig, majd hazafele megálltak vásárolni egy vegyesboltban.

Csalás bűntette és más bűncselekmények

2024. március 25., hétfő 08.30
Békési Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlott 2017. december 17. és 23. között több alkalommal hívott fel véletlenszerűen kiválasztva különböző személyeket álnéven bemutatkozva azzal, hogy nyertek egy nyereményjátékon.

Súlyos testi sértés bűntette

2024. március 6., szerda 13.00
Szarvasi Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2023. május 22-én a délutáni órákban megjelent volt élettársa és közös gyermekeik lakóhelyénél és annak ellenére, hogy senki nem tartózkodott otthon, bement a lakásba, majd megmelegítette a gyermekeknek hozott pizzát.

Emberölés bűntette

2024. március 5., kedd 09.00
Gyulai Törvényszék

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint 2022. május 12-én este az egyaránt ittas állapotban lévő vádlott és testvére, a sértett a vádlott által lakott házban tartózkodtak és vitatkozni kezdtek.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége

2024. február 1., csütörtök 09.00
Békéscsabai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlottak és a sértett mindhárman a vasútkezelő cégnél dolgoztak, a sértett mint munkavállaló, I. rendű vádlott mint főépítésvezető, II. rendű vádlott mint előmunkás, I. rendű vádlott beosztottjaként. 2022. január 21-én reggel I.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény

2023. november 22., szerda 08.30
Orosházi Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2023. április 10-én 18 óra körül a kórház sürgősségi osztályára került túlzott alkoholfogyasztás miatt. 23 óra körül jelezte az ápolóként dolgozó sértettnek, hogy távozni kíván a kórházból.

Cserbenhagyás vétsége és más bűncselekmény

2023. október 12., csütörtök 08.30
Békéscsabai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2022. július 22-én kora délután nagyobb mennyiségű szeszesital elfogyasztását követően tehergépkocsit vezetve közlekedett lakott területen. Haladása közben a lámpa piros jelzésére megállt a külső, egyenesen haladó forgalmi sávban.

Befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények

2023. június 14., szerda 09.00
Gyulai Törvényszék

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint I. rendű vádlott valótlanul azt állította II.

Segítségnyújtás elmulasztásának bűntette

2023. június 1., csütörtök 14.00
Szeghalmi Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2023. január 23-án a délelőtti órákban külterületen közlekedett személygépjárművével, amikor egy balra ívelő útkanyarban a kanyar ívét levágva áttért a menetiránya szerinti bal oldalba.

Kábítószer-kereskedelem bűntette

2023. április 27., csütörtök 09.00
Gyulai Törvényszék

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint I. r. vádlott 2019 telén többféle
kábítószert vásárolt saját fogyasztásra, valamint arra a célra, hogy azokat
ismeretségi körében értékesítse. I. r. vádlott a beszerzett anyagokból II., III., IV. és

Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény

2023. február 28., kedd 09.00
Gyulai Törvényszék

Az ügy lényege:

Emberölés bűntette és más bűncselekmény

2023. január 26., csütörtök 09.00
Gyulai Törvényszék

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott nem nézte jó szemmel apósa (a sértett) italozó életmódját, melynek rendszeresen hangot is adott. A vádlott 2020 nyarán arra az elhatározásra jutott, hogy megmérgezi a sértettet.

Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény

2023. január 24., kedd 09.00
Gyulai Törvényszék

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2021. szeptember 24-én a reggeli óráktól kezdve italozott, majd elhatározta, hogy átmegy busszal az egyik környező településre, hogy ott egy szórakozóhelyen folytassa az estét.

Kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények

2023. január 18., szerda 09.00
Gyulai Törvényszék

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2019 és 2021 között lakóhelyén, valamint a környező településeken több személynek értékesített és kínált speedet, marihuánát és hópihének, kristálynak, herbálnak, illetve spurinak nevezett bódító hatású anyagokat.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette

2022. november 8., kedd 14.00
Békéscsabai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint 2022. április 9-én az esti órákban a vádlott elaludt a vasútállomás épületében és lekéste a járatokat.

Fegyveresen elkövetett rablás bűntette

2022. október 26., szerda 10.00
Battonyai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott és ismeretlen társa – egy tippadást követően - parókában, álbajuszban, sötét színű rendőrségi gyakorló egyenruhára hasonlító ruhában, baseball sapkában, valamint gumikesztyűt viselve megjelentek 2008.

Tiltott szerencsejáték szervezésének bűntette

2022. október 25., kedd 08.30
Gyulai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint 2019. év elejétől 2020. február 6. napjáig az I. rendű vádlott tulajdonában álló, de a II.

Kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények

2022. október 4., kedd 08.30
Gyulai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint I., II. és III. rendű vádlottak 2018 év vége és 2020 februárja között ismeretlenektől beszerzett kábító hatású anyagokat – kannabiszt és ún. „kristályt” - értékesítettek tovább más személyek, köztük IV. és V. rendű vádlottak részére.

Iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette

2022. szeptember 22., csütörtök 09.00
Békéscsabai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlottak a szabadkai piacon, a budapesti „kínai piacon”, valamint ismeretlen személyektől rendelve márkavédett termékeket vásároltak, melyeket egy bérelt garázsból kialakított üzlethelyiségben, valamint internetes közösségi oldalon létrehozott