Életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Ügy tárgya
életveszélyt okozó testi sértés bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
11.B.17/2023.
Tárgyalás helyszíne
3525 Miskolc, Dózsa György út 4.
Tárgyaló
I/127.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Miskolci Törvényszék

Tárgyalást tart a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki régebb óta fennálló családi viszályt kívánt erőszakkal rendezni.  

A vádirat szerint a vádlott sógora egy másik borsodnádasdi családdal haragos viszonyban állt. A sógor a vádlottal és saját hozzátartozóival elhatározta, hogy verekedéssel fogják rendezni a vitát és a rivális család egyik férfi tagján revansot vesznek.

2021 szeptemberének egyik estéjén a vádlott rokonai társaságában egy buszmegállóban várakozott a másik család érkező két férfi tagjára (apára és fiára), akik közül először az apa szállt le a buszról annak érdekében, hogy békítse az ott megjelenteket. Amikor azonban le akart lépni a járműről, a vádlott és ismeretlen társa szembe helyezkedett vele és egyikük a nála lévő bottal olyan erővel fejen ütötte a férfit, hogy eszméletét vesztve a földre esett. A terhelt és társa ennek ellenére még többször fejen ütötte a fekvő sértettet. 
A bántalmazást az autóbusz vezetőjének felszólítására sem hagyták abba, cselekményükkel akkor hagytak fel, amikor látták, hogy a sértett nem tér magához, illetőleg megtudták, hogy a buszsofőr már hívta a rendőrséget és a mentőket. 
A bántalmazás következtében a sértett koponyaalapi törést, felső állcsonttörést szenvedett el, amelyek közvetlenül életveszélyes sérülések.

Akár az eljárás befejezése is várható.