Maradandó fogyatékosságot okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette

Ügy tárgya
maradandó fogyatékosságot okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
B.661/2021.
Tárgyalás helyszíne
Kecskeméti Járásbíróság
Tárgyaló
I. emelet 131. tárgyaló
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Kecskeméti Járásbíróság

A vádirat szerint a vádlott (egy 32 éves budapesti férfi) szervezetében hasis, marihuána, továbbá un. „kristály” fogyasztásából származó kábítószer volt, amikor 2021. május 4-én késő este járművével Szentkirály lakott területén kívül, egyik ismerősével közlekedett. A bódult állapotban lévő vádlott egy előzési manőver befejezését követően úgy tért vissza a sávjába, hogy az út vonalvezetését nem követte, ráhajtott a jobb oldali útpadkára, majd egy út széli jelzőoszlopnak ütközött. Ezt követően a gépjármű továbbsodródott egy vízelvezető árokba, majd egy fának és egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset során a jobb első ülésen szállított utas a megrongálódott csomagtartón keresztül az úttestre zuhant a járműből.
A baleset következtében a gépjármű utasának 8 napon túl gyógyuló, maradandó sérülései alakultak ki. A vádlott nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A baleset során a vádlott és az utasa nem használtak biztonsági övet.

Az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását, járművezetéstől-, és közügyektől való eltiltását indítványozta.

Megjegyzés: Az ügyben ítélethozatal várható.

A tárgyalóterem befogadóképességére tekintettel az előzetes sajtóregisztrációt ([email protected]) követően, a tárgyaláson a sajtó képviseletében legfeljebb 7 fő vehet részt.

Egyéb információ

Dr. Sárközy Szabolcs
sajtószóvivő
telefonszám +36-20-3730790
e-mail cím [email protected]