Hírek

A polgári perrendtartásról szóló törvény 148.§-a alapján minden évben, így idén is, július 15. és augusztus 20. napja között ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok. Nem képeznek kivételt ez alól Jász-Nagykun-Szolnok vármegye „törvényházai”: a Szolnoki Törvényszék, valamint a Jászberényi, Karcagi, Kunszentmártoni, Mezőtúri, Szolnoki és Tiszafüredi Járásbíróság sem. 

2024.07.03. - 14:49

Az Országos Bírósági Hivatal 2024. június 20-án kiírta a Szolnoki Törvényszék 1893-ban, Wagner Gyula építész tervei alapján épült, tavaly 130. éves jubileumát ünneplő, helyileg védett státuszú, műemléki környezetben álló Szolnok, Kossuth utca 1. szám alatti épülete külső felújításának kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást.

2024.06.21. - 10:48

A Szolnoki Törvényszék – az Országos Bírósági Hivatal Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás pályázatsorozata keretében – a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltára és a Jászkerület Kulturális és Művészeti Közhasznú Kft. közreműködésével 2024. május 9-én a Jászberényi Járásbíróság Jászberény, Lehel vezér tér 15. szám alatti épületében "A Jászkun Kerületi Székház, mint bíróságépület és a Jászkun Redemptio” – címmel történelmi emléknapot tartott.

2024.05.10. - 13:43

Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke jogszabályi kötelezettségének eleget téve 2024. április 9-én számolt be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye bíráinak és az Országos Bírósági Hivatal elnökének a törvényszék és az illetékességi területén működő bíróságok előző évi működéséről.

2024.04.09. - 14:55

A Szolnoki Törvényszék dísztermében 2023. október 4-én ünnepélyes keretek között mutatták be „A Szolnoki Törvényszék épületének 130 éves története képekben” – című bíróságtörténeti fényképalbumot.

2023.10.04. - 13:47

Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke jogszabályi kötelezettségének eleget téve 2023. április 25-én számolt be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye bíráinak és az Országos Bírósági Hivatal elnökének a törvényszék és az illetékességi területén működő bíróságok előző évi működéséről.

2023.04.25. - 14:07

Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke jogszabályi kötelezettségének eleget téve 2022. április 26-án számolt be Jász-Nagykun-Szolnok megye bíráinak és az Országos Bírósági Hivatal Elnökének a törvényszék és az illetékességi területén működő bíróságok előző évi működéséről.

2022.04.27. - 14:47

A Szolnoki Törvényszéken 2021. szeptember 15-én ünnepélyes keretek között mutatták be az „A Szolnoki Királyi Törvényszéktől a Megyei Bíróságig” - című bíróságtörténeti kötetet, ami a bírósági szervezetrendszerben 1945 és 1956 között bekövetkezett változásokat, a Szolnoki Törvényszékről fennmaradt korabeli dokumentumokat és a törvényszék akkori elnökeinek életútját gyűjti csokorba.

2021.09.16. - 08:36

2021. április 16. napján kihirdetésre került és 2021. április 17. napján hatályba lépett a veszélyhelyzet során érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedések újbóli bevezetéséről szóló 112/2021. (III. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 182/2021. (IV. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban Módr.).

2021.04.22. - 15:46

Országjáró igazságügyi kerekasztal látogatása első állomásaként 2020. szeptember 29-én a Szolnoki Törvényszéket kereste fel dr. Varga Judit, hazánk igazságügyi minisztere, ahol Kissné dr. Szabó Judittal, a Szolnoki Törvényszék megbízott elnökével, dr. Varga Árpád megyei főügyésszel és dr. Rékási Róberttel, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ügyvédi Kamara elnökével beszélgetett.

2020.09.30. - 10:10