Életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Ügy tárgya
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette
Tárgyalás időpontja
Ügyszám
Szolnoki Törvényszék B.547/2023.
Tárgyalás helyszíne
Szolnoki Törvényszék
Tárgyaló
I. emelet 53.
Ügyszak
Büntető
Közérdeklődésre számot tarthat
Igen
Eljáró bíróság
Szolnoki Törvényszék

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2023. június 30-án életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 23 éves büntetlen előéletű fiatalemberrel szemben, aki a vád szerint 2022. október 24-én este 18:00-19:00 óra közötti időben Cibakházán úgy megvert egy másik fiatal férfit, hogy közvetlen életveszélyes sérülést, léprepedést szenvedett, ami miatt a sérült szervet el kellett távolítani, és az életveszélyt az idejekorán érkező orvosi beavatkozás hárította el. A vád szerint a két fiatal két nappal korábban a sértett otthonában még együtt szórakozott, és a súlyos eredménnyel végződő verekedés azért alakult ki közöttük, mert a sértett telefonja eltűnt, és a vádlottat gyanúsította meg azzal, hogy ellopta azt.

Megjegyzés: Az ügyben 2024. július 5-ére kitűzött tárgyaláson előreláthatóan tanúk kihallgatására, iratismertetésre, perbeszédekre és határozathirdetésre kerül sor.

FIGYELEM! ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ!

A Sajtó képviselői a Szolnoki Törvényszéken és az illetékessége alá tartozó járásbíróságok által foganatosított eljárási cselekményeken való részvételi szándékukat az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15.00 óráig jelenthetik be. A bejelentésben az érintett médium megnevezését és az eljárási cselekményen részt venni kívánó személyek számát is közölni kell.

Az előzetes regisztrációs kérelmet a 06-56/501-400 telefonszámon, vagy a [email protected] elektronikus levélcímre küldendő emailben lehet bejelenteni.

A kérelemre a bíróság csak akkor válaszol, ha az előzetes regisztráció nem került elfogadásra, vagy az eljárási cselekmény nem kerül megtartásra.

Amennyiben előzetesen regisztráltak a tárgyalásra, de azon mégsem tudnak megjelenni, ezt szíveskedjenek késedelem nélkül közölni az előzetes regisztráció bejelentésére megadott elérhetőségeken.

Ha ezt nem teszik meg, a tárgyalóterem befogadóképességének korlátozottsága miatt saját kollégáikat foszthatják meg a tudósítás lehetőségétől.

Információ:

Dr. Papp Judit sajtószóvivő 06-56/501-400 3109-es mellék, 06-30/317-83-60
[email protected]

Dr. Gy. Molnár Sándor sajtószóvivő 06-56/501-400 3106-es mellék
[email protected]

Dr. Tóvizi Ádám sajtótitkár  06-30/884-12-95
[email protected]