Az új büntetőeljárási kódex hatása a bírósági igazgatásra

Bírósági Szemle 2020/1 , 26. oldal - 37. oldal
Szerző
Szabó Judit
kollégiumvezető, Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium
.
Hornyák Szabolcs
igazgató, Magyar Igazságügyi Akadémia
Összefoglaló

2018. július 1. napján lépett hatályba a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény, amely több új jogintézményt vezetett be, számos korábbit pedig jelentősen átalakított. A kódex alkalmazására történő felkészülés igen összetett feladatot, nagy kihívást jelentett a bírósági szervezet számára, hiszen nemcsak az új rendelkezések szakmai tartalmát kellett elsajátítani, hanem több igazgatási megoldást is újra kellett gondolni. A tanulmány célja, hogy bemutassa az új törvény alkalmazására való felkészülés legfontosabb területeit, és feltárja azokat a kérdéseket, amelyek körében a korábbiaktól lényegesen eltérő törvényi rendelkezések igazgatási beavatkozást tettek szükségessé a zökkenőmentes alkalmazás érdekében. Ennek megfelelően részletesen elemzi a néprészvétel és társasbíráskodás elvének újragondolását, az előkészítő ülés új jogintézményét, a bírósági munkaszervezés új kihívásait és az ügyteher várható változását.

Rovat
Fórum
Title in English
The New Criminal Procedure Code’s Effect upon Judicial Administration
Abstract

On 1st July 2018 the new Criminal Procedure Act entered into force in Hungary. The preparation for the application of the new code presented significant challenges for the court organization. The study aims to present the new provisions that raised not only professional, but administrative questions. It deals with the decreasing role of the lay assessors, the participation of the civil judges in criminal matters, the preliminary session, the expected changes of the workload and the caseload in details.