A bírósági szervezetrendszer

Az igazságszolgáltatás feladatát Magyarországon a Kúria, az ítélőtáblák, a törvényszékek, a járásbíróságok és kerületi bíróságok látják el. Tekintse meg a következő ábrát, mely Magyarország bíróságainak szervezetét szemlélteti:

 

szervezeti ábra

 

Egymással szoros és elválaszthatatlan kapcsolatban vannak a bírósági szintek éppúgy, mint az emberi test alkotóelemei, ám fontos tudni, hogy az egyes szintek közt nincs alá- és fölérendeltségi viszony, a hierarchiában felsőbb szinten álló bíróságoknak nincs utasítási jogkörük az alsóbb szinten lévőkkel szemben, a bírák a döntéseiket a törvényeknek és a meggyőződésüknek megfelelően hozzák.

A járásbíróságok

A legtöbb üggyel első fokon, a járásbíróságok szintjén találkozhatunk. Vidéken 107, Budapesten további 6 járásbíróságon folyik az ítélkezés ma Magyarországon. A budapesti illetékességű járásbíróságok elnevezése „kerületi bíróság”. Budapesten a 23 kerületben összesen 6 egyesített kerületi bíróság működik (pl. Pesti Központi Kerületi Bíróság, Budai Központi Kerületi Bíróság stb.). A járásbíróságok első fokon járnak el, az elnök vezeti őket. A járásbíróságok polgári és büntető ügyszakban egyaránt meghatározott ügyfajtákra tekintettel csoportok alakíthatók ki (pl. Pesti Központi Kerületi Bíróság családjogi csoportja).

Törvényszékek

A törvényszékek első és másodfokú bíróságként járnak el. A törvényszékekre két módon kerülhet az ügyünk. Az egyik mód az, hogy az első fokon (tehát a járásbíróságon vagy kerületi bíróságon) hozott ítélettel szemben fellebbezést nyújt be valamelyik érdekelt fél. Nem minden ügy indul azonban a járásbíróságokon. Vannak olyan ügyek, amelyek a törvényszéken indulnak, amelyek ebben az esetben elsőfokú bíróságként járnak el. Az eljárási törvények (a polgári perrendtartás, a közigazgatási perrendtartás, és a büntetőeljárásról szóló törvény) határozzák meg ezeknek az ügyeknek a körét. Ezek az ügyek kiemelkedő súlyúak azért, mert nagy összeg (legalább harmincmillió forint) a polgári per tárgya, speciális az ügy (például egy sajtó-helyreigazítási per), vagy nagyon súlyos bűncselekményről (pl. emberölés, kémkedés, hazaárulás, terrorcselekmény stb.) van szó. Az elnök vezetése mellett a törvényszéken tanácsok, csoportok és büntető, polgári, gazdasági, nyolc törvényszéken közigazgatási kollégiumok működnek. Önálló munkaügyi kollégiumok egyes nagyobb törvényszékeken működnek.

Ítélőtáblák

Az 5 ítélőtábla a törvényszékek és a Kúria közötti szintet jelenti, létrehozataluk célja a korábbi Legfelsőbb Bíróság tehermentesítése volt. A törvényszékek határozatai elleni fellebbezéseket az ítélőtáblák bírálják el. Harmadfokon jár el az ítélőtábla azokban a büntetőügyekben, amelyekben másodfokon a törvényszék járt el. Az elnök vezetésével működő ítélőtáblán tanácsok, büntető, polgári, valamint munkaügyi kollégiumok működnek. A Fővárosi Ítélőtáblán Közigazgatási Kollégium is működik tekintettel arra, hogy a törvényszéki közigazgatási perekhez és egyéb közigazgatási bírósági eljárásokhoz kapcsolódó fellebbezések elbírálása a Fővárosi Ítélőtábla hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe tartozik. Az ítélőtábla elsőfokon jár el az eljáró közigazgatási szerv kijelölésére irányuló eljárásban, valamint a törvény által elsőfokú hatáskörébe utalt ügyben.

Kúria

A bírósági hierarchia csúcsán helyezkedik el a Kúria, melyet az elnök vezet. A legfontosabb feladata az egységes és következetes bírói gyakorlat kialakítása. Ezt a rendkívül fontos feladatát ún. jogegységi határozatok meghozatalával látja el. Ezek a határozatok elvi jellegű iránymutatásokkal szolgálnak, és a bíróságokra nézve kötelező erővel bírnak.
A Kúria elbírálja - törvényben meghatározott ügyekben - a törvényszék, továbbá az ítélőtábla határozata ellen előterjesztett jogorvoslatot, elbírálja a felülvizsgálati kérelmet, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz, elbírálja a jogegységi panaszokat, joggyakorlat-elemzést folytat a jogerősen befejezett ügyekben, ennek keretében feltárja és vizsgálja a bíróságok ítélkezési gyakorlatát, dönt az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről, dönt a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettsége elmulasztásának megállapításáról. A Kúrián ítélkező, jogegységi, önkormányzati, valamint jogegységi panaszt elbíráló tanácsok, büntető, polgári, közigazgatási kollégiumok, továbbá bírósági joggyakorlat-elemző csoportok működnek.