Folyóiratok

A világhálón elérhető legfrissebb jogtudományi szakirodalmat is nyújtó hazai időszaki kiadványok válogatott gyűjteménye.

Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia célja a teljes magyar jogtudomány aktuális tudásállapotának bemutatása és minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető, megbízható tudásbázis megteremtése a magyar jogi kultúra fejlesztésének érdekében. A tanulmányok szakmailag lektoráltak.

A Jogtudományi Kereső az MTA TK Jogtudományi Intézete által működtetett szolgáltatás, amely lehetővé teszi a keresést az online elérhető hazai jogtudományi folyóiratok, jogi  – szakmai honlapok, blogoldalak, adatbázisok, valamint egyéb, a jogtudósi és jogászközösség számára jelentőséggel bíró forrásoldalak szövegében.

A REAL-J gyűjtemény digitalizált folyóiratokat tartalmaz. Néhány, ebben a repozitóriumi gyűjteményben található folyóirat kötet/füzet nem nyílt elérésű (Open Access). Az esetek többségében a korlátozás egy megadott embargó időszakra vonatkozik, melynek lejárta után a tétel szabadon elérhetővé válik.

------------------------------------

Acta Humana - Emberi Jogi Közlemények 

Az Acta Humana – Emberi Jogi Közlemények periodika egy olyan, anonim módon lektorált tudományos folyóirat, amely tudományos missziójának tekinti az Európa Tanács Strasbourgi székhelyű Emberi Jogi Bírósága esetjogának folyamatos bemutatását, különös tekintettel a magyar ügyekre; az Európai Unió Bírósága emberi jogi esetjogának bemutatását, valamint a témában megjelenő tudományos értékű publikációkkal a közigazgatási, közszolgálati, illetve jogi képzőintézmények képzésének segítését. Célja, lektorált kutatások és szakmai tapasztalatok közlése az emberi jogi terület minden aspektusából, a tudományos nézetek és a gyakorlati megfontolások közötti kölcsönhatás erősítése. Az Acta Humana – Emberi Jogi Közlemények periodika a Ludovika Egyetemi Kiadó kiadásában jelenik meg. A folyóirat alapítói jogait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rektora gyakorolja.

Acta Juridica Hungarica lásd folytatása: Hungarian Journal of Legal Studies

Az Akadémiai Kiadó negyedévenként megjelenő, angol nyelvű folyóirata elsősorban a hazai jogtudomány eredményeit mutatja be, annak valamennyi területét érintően, kitekintéssel Közép – és Kelet – Európára.

Adó-Kódex

Adó Szaklap

Áfa Kalauz

A Wolters Kluwer Hungary Kft. szakmai folyóiratai, a Jogtár oldalán hozzáférhetőek.

Az Alkotmánybíróság Határozatai: az Alkotmánybíróság hivatalos lapja

Az Alkotmánybíróság Határozatai című közlönykiadvány az Alkotmánybíróság hivatalos lapja immár két évtizede. A lap papíralapú kiadása 2010 decemberében megszűnt. 2011. januártól kezdődően az Alkotmánybíróság Határozatai elektronikus formátumban, időszakosan jelenik meg. A közlöny egyes számai ingyenesen letölthetőek az Alkotmánybíróság honlapján, valamint a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó honlapjáról (www.kozlonyok.hu).

Az Alkotmánybíróság Határozatai: éves kötetek

Az Alkotmánybíróság határozatai (ABH) évente megjelenő kiadvány, amely tartalmazza az Alkotmánybíróság abban az évben hozott valamennyi határozatát és végzését, továbbá ezekhez kapcsolódóan tárgymutatót és jogszabálymutatókat is. Ezek a kötetek szolgálnak alapjául az alkotmánybírósági joggyakorlatra hivatkozásnak az Alkotmánybíróság határozataiban.

Alkotmánybírósági Szemle

Az évente két alkalommal megjelenő folyóirat egyrészt egy döntvénytár, amely az Alkotmánybíróság legfontosabb döntéseinek részletes összefoglalóit tartalmazza. Másrészt a lap tanulmányrovata az Alkotmánybíróság gyakorlatához kötődő tematikus cikkeket, vitarovata alkotmányjogi aktualitásokkal kapcsolatos véleményeket, dolgozatokat tartalmaz.

Agrár- és környezetjog  lapszámok letöltése: http://epa.oszk.hu/html/vgi/kardexlap.phtml?id=1040 

Az Agrár- és Környezetjog című folyóirat a CEDR-Magyar Agrárjogi Egyesület évente két- három alkalommal frissülő elektronikus folyóirata.

Állam – és Jogtudomány

A  Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének folyóirata.

Ars Boni

Az Ars Boni egy innovatív kezdeményezés, amelynek célja, hogy felületet biztosítson a hazai jogászság számára, hogy szakmai vitákat folytathassanak jogfejlődésünk jelentős kérdéseiről.

Belügyi Szemle

A Belügyi Szemle a Belügyminisztérium szakmai, tudományos folyóirata – néhány névváltoztatással – több, mint hatvan éve kiemelkedő szerepet tölt be a magyar tudományos közélet folyóiratai között. A lap 1953-ban indult Rendőrségi Szemle címmel.

Bibó Jogi és Politikatudományi Szemle

Az ELTE Bibó István Szakkollégium folyóirata, évente kétszer jelenik meg.

Bírósági Közlöny

Az Bírósági Közlönyben kerül sor – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényben, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvényben meghatározott közzétételi kötelezettségekre figyelemmel – a bírósági szervezetet érintő igazgatási és személyi döntések, beszámolók és pályázatok közzétételére. A bíróságok hivatalos lapja 2011. óta elektronikus formában jelenik meg.

Bírósági Szemle (megjelent lapszám)

Jelenleg szünetel.

Bírák Lapja: a Magyar Bírói Egyesület folyóirata

Archívum elérhető Google drive-on: 1991-2009.

Börtönügyi Szemle: a büntetés-végrehajtás tudományos és szakmai folyóirata

A Börtönügyi Szemle negyedévente jelenik meg, elméleti és gyakorlati tanulmányok, kutatási beszámolók, nemzetközi börtönhírek segítségével mutatja be a büntetés - végrehajtás előtt álló kihívásokat.

Büntetőjogi Szemle, Szakcikk adatbázisban: https://szakcikkadatbazis.hu/Buntetojogi_Szemle 

A szerkesztőbizottság tagjai: Dr. Bárándy Gergely, Dr. Belovics Ervin, Dr. Elek Balázs, Dr. Molnár Gábor, Dr. Tóth Mihály, Dr. Vókó GyörgyAz Orac kiadó folyóirata, olvasható az ujbtk.hu weboldalon, valamint a Jogkódex Szakcikk Adatbázisában.

Család, Gyermek, Ifjúság: gyermekvédelmi szakfolyóirat

Az online formában megjelent számai 2010-ig elérhetők.

Családi Jog

2003 tavaszán indult a háromhavonta megjelenő, kifejezetten családjogi témákkal foglalkozó lap. 

De iurisprudentia et iure publico: internetes jog - és politikatudományi szakfolyóirat

Jogtudományi és politikatudományi folyóirat (DIEIP) 2007-től 2016-ig majd 2020-ban újraindult.  

Debreceni Jogi Műhely

A Debreceni Egyetem Állam - és Jogtudományi Karának évente két dupla számmal megjelenő kiadványa.

Diké

A Márkus Dezső Jogtörténeti Kutatócsoport folyóirata

Diskurzus

A Batthyány Lajos Szakkollégium tudományos folyóirata

Eljárásjogi Szemle

Három jogágat (büntető, közigazgatási és polgári eljárásjog) átfogó tematikus folyóirat.

ELTE Law Journal

Az ELTE angol nyelvű tudományos jogi folyóirata /2013-2018/

ELTE Law Working Papers

Az „ELTE Law Working Papers” (ELTE Law WP) online publikációs fórum célja az oktatók, kutatók számára a folyamatban lévő kutatások keretében született munkák publikálási lehetőségének megteremtése.

Esély 

Társadalom- és szociálpolitikai folyóirat

EU Jog

A Wolters Kluwer Hungary Kft. szakmai folyóirata, a Jogtár oldalán hozzáférhető.

EUR-Lex

Az Európai Unió Hivatalos Lapja A Hivatalos Lap keddtől szombatig naponta, az EU hivatalos nyelvein jelenik meg. Két sorozata van: az L sorozat (jogszabályok) és a C sorozat (tájékoztatások és közlemények)

Európai Jog

Az Európai Jogakadémia folyóirata mindeddig az első és egyetlen olyan magyar nyelvű szakmai lap, amely tematikus jelleggel dolgozza fel, illetve kíséri figyelemmel az Európai Unió jogalkotását és joggyakorlatát. 2001-től elérhető a Szakcikk Adatbázisban.

Európai Tükör

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos online folyóirata, melynek elsődleges célja, hogy valós képet adjon az európai integrációs folyamatokról és azok kihívásairól a harmadik évezred elején.

Fizetésképtelenségi Jog

Fogyasztóvédelmi Jog

A Wolters Kluwer Hungary Kft. szakmai folyóiratai, a Jogtár oldalán hozzáférhetőek.

Fontes Iuris

A Fontes Iuris – mint az Igazságügyi Minisztérium 2015-ben útjára indult, negyedévenként megjelenő lapja – célja a tudomány és a gyakorlat közelítése a Minisztérium munkájában felmerülő tematikákon keresztül.

Forum Sententiarum Curiae

A Kúria elnöke 2016 májusában indította útjára a joggyakorlat-elemző csoportok munkáját bemutató tudományos igényű folyóiratot. Az elmúlt évek tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy ezen joggyakorlat-elemző csoportok munkája során rendkívül sok információ, adat, tény gyűlt össze a vizsgálat tárgyaként kiválasztott egyes jogintézmények értelmezési lehetőségeiről, a vonatkozó jogvitákról, amelyek ismeretében még alaposabb, biztosabb iránymutatást lehetett adni a bírói gyakorlat számára. A vizsgálatokban már eddig is a társ hivatás rendek, egyetemi szakemberek legkiválóbb képviselői segítették véleményükkel a bíró tagokat.

Fundamentum: emberi jogi folyóirat

Az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ kiadványa. 

Gazdaság és Jog  (Szakcikk adatbázisban elérhető)

A tartalomjegyzékek 1992-től a MATARKA, 2000-től az ORAC "Szakcikk adatbázisából" is elérhető.

Glossa Iuridica

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos folyóirata.

Grotius

A Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének és Nemzetközi Doktori Iskolájának tudományos és tudományos ismeretterjesztő on-line folyóirata. A Grotius a nemzetközi kapcsolatokhoz kapcsolódó tudományterületek (nemzetközi jog, diplomáciatörténet, magyar külpolitika, Európa-tanulmányok, nemzetközi politikatudomány, civilizációs tanulmányok, biztonságpolitika, világgazdaságtan stb.) tudományos és tudományos ismeretterjesztő folyóirata.

Hadtudományi Szemle

A hadtudományokkal, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó védelmi tudományokkal, védelmi igazgatással foglalkozó tudományos közéleti irányvonalú lap. A Hadtudományi Szemle a Ludovika Egyetemi Kiadó kiadásában jelenik meg.

Hitelintézeti Szemle

Közgazdasági és pénzügyi tudományos folyóirat

In Medias Res: a sajtószabadságról és médiatudományról szóló folyóirat

Folyóirat a sajtószabadságról és a társadalmi nyilvánosság szabályairól.

Infokommunikáció és Jog

2004-től megjelenő infokommunikációs jogi szakfolyóirat. A kéthavonta megjelenő folyóirat, adatvédelmi, szerzői jogi, versenyjogi kérdésekkel, személyiség védelemmel, az elektronikus kereskedelem szabályozásával, az elektronikus közigazgatással foglalkozó írások kapnak helyet e folyóiratban, valamint műszaki és gazdasági témájú tanulmányok, háttérelemzések. 

Ingatlanjog

A Wolters Kluwer Hungary Kft. szakmai folyóirata, a Jogtár oldalán hozzáférhető.

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi szemle

A Magyar Szabadalmi Hivatal kéthavonta publikált folyóirata, amely 2006. január 1-jétől önálló, megújult formában jelenik meg. 

Iustum Aequum Salutare

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának folyóirata,  teljes tartalma 2005-től tölthető le.

JeMa: Jogesetek Magyarázata, /teljes szöveggel a Jogtár felületén: https://uj.jogtar.hu/#startpg/db/701/id/194jogesetek_magyarazata_ng.html /

2010-től negyedévenként megjelenő jogi szaklap, a hozzáférést csak előfizetőknek biztosítják.

Jog – Állam – Politika

Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának referált tudományos kiadványa. 

Jogelméleti Szemle

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának lapja elsősorban jogelméleti és jogszociológiai jellegű írásokat, emellett politológiai és társadalomelméleti tanulmányokat is közöl. A tartalomjegyzék és teljes szöveg letölthető.

Joghistória: Magyar Állam- és Jogtörténeti Tudományos Diákkör lapja

A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tudományos Diákkör lapja a Joghistória (korábbi nevén TDK Híradó). 

Jogi Iránytű: a MTA TK Jogtudományi Intézetének tájékoztató kiadványa

/2010-2012/

Jogtörténeti Értekezések: Magyar Állam - és Jogtörténeti Tanszék kiadványa

Az ELTE ÁJK sorozata

Jogtörténeti Szemle: magyar jogtörténet - tudomány folyóirata

A letöltési lehetőség a Jogtörténeti Szemle legutolsó két számára nem vonatkozik.

Jogtudományi Hírlevél

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete elektronikus periodikája.

Jogtudományi Közlöny Szakcikk adatbázisban 2000-től

A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának 1866-ban alapított jogi, tudományos, havonta megjelenő folyóirata, amely tanulmányokat, európai jogi figyelőt, jogirodalmat, jogéletet, illetve szemle cikkeket tartalmaz. A tartalomjegyzék 1946-2015-ig elérhető, teljes szöveg 1989-ig letölthető: http://real-j.mtak.hu/view/journal/Jogtudom=E1nyi_K=F6zl=F6ny.html 

JURA: a Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Karának tudományos folyóirata

1994-

Kártérítési Jog

Az AIDA Biztosítási Jogi Egyesület negyedévenként megjelenő elektronikus folyóirata.

Kodifikáció

A Kodifikáció folyóirat - társ-folyóiratával, a Kodifikáció és Közigazgatás lappal együtt - 2012-ben indul útjára a Kodifikátor Alapítvány kiadásában, évente két lapszámmal. A Kodifikáció célja, hogy a magyar szakmai folyóiratok között eddig hiányzó, tematikusan a jogalkotás problematikájával foglalkozó fórumot hozzon létre, ami a tudományos igényt a gyakorlatias szempontokkal együtt jeleníti meg.

Kodifikáció és Közigazgatás 

A lap célja, hogy az alkotmányjog és a közigazgatási jog területén született jogalkotási produktumok közül a nagyobb hatású, érdekesebb jogszabályokat, jogszabályi változásokat bemutassa, elemezze.

Közbeszerzési Értesítő

Aktuális év és az előző év.

Közbeszerzési Jog

Közbeszerzési Szemle (2012-18 archívum)

A Wolters Kluwer Hungary Kft. szakmai folyóiratai, a Jogtár oldalán hozzáférhetőek.

Közgazdasági Szemle

1995-től megjelent cikkektől napjainkig, de csak a három hónapnál régebbi megjelenésű számok cikkei tölthetők le.

Közjegyzők Közlönye

A lap elsősorban a közjegyzőket érintő és érdeklő kérdésekkel foglalkozik, ennek keretében fóruma a szakmai vitáknak, a bel-és külföldi híreknek és az egységes közjegyzői joggyakorlat kialakulását célzó törekvéseknek. 1997-től  teljes szöveggel olvasható.

Közjogi Szemle 

A 2008-tól megjelenő szakmai folyóirat tartalomjegyzékei elérhetők, a Szakcikk adatbázisból pedig előfizetéssel letölthetők.

Közlönyök

A Magyar Közlönykiadó által kiadott hivatalos közlönyök online elérése

Kriminológiai Közlemények: Magyar Kriminológiai Társaság online kiadványa

2011-től letölthető

Kriminológiai Tanulmányok: OKRI kutatóinak tanulmánykötete

A Kriminológiai Tanulmányok című éves kiadvány 1962 óta jelenik meg az Országos Kriminológiai Intézet gondozásában, letölthető formában. 

Magyar Jog

A Magyar Jogász Egylet folyóiratának tartalomjegyzékek 1976-tól letölthetőek, a szakcikk adatbázisból pedig teljes szöveg 2000-től.

Magyar Jogi Nyelv

2017-től indult folyóirat lapszámai elérhetők a Szakcikk adatbázisból.

Magyar Munkajog

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Munkajogi Tanszéke által elektronikus formában megjelentetett ingyenes folyóirat.

Magyar Rendészet

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar (ezáltal a rendészettudomány szakterületéhez) tudományos periodikája.

Magyar Tudomány

A kiadvány regisztráció nélkül szabadon elérhető. A folyóirat a magyar tudomány minden területéről közöl tanulmányokat, egyes témákat kiemelten kezelve. A folyóirat célja összképet adni a tudományos élet eredményeiről, eseményeiről, a kutatás fő irányairól és a közérdeklődésre számot tartó témákról közérthető formában.

Med. et Jur.

Az Egészség Joga Alapítvány negyedévenként megjelenő egészségügyi jogi folyóirata, tartalomjegyzékek a kezdetektől, 2010-től elérhetők.

Miskolc Journal of International Law

2004-től-2012-ig (angol nyelven) teljes terjedelmű tanulmányok letölthetők.

Miskolci Jogi Szemle

A Miskolci Egyetem Állam - és Jogtudományi Karának lektorált folyóirata eredeti tanulmányokat, fordításokat és tanulmányértékű recenziókat közöl a jogtudomány valamennyi területéről. 2006-tól a teljes szöveg elérhető.

Miskolci Jogtudó 

Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Hallgatói online jogtudományi folyóirat

MTA Law Working papers

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai.

Munkajog

A hazai munkajogász társadalom és a munkajoggal foglalkozó szakemberek részére, az Orac kiadó folyóirata. 

Munkaügyi Szemle  2022-től: Új Munkaügyi Szemle

Az új kiadvány 2020-tól az 1957-től 2013-ig nyomtatott, majd 2013 és 2019 között online formában elérhető Munkaügyi Szemle emberierőforrás-gazdálkodási szakfolyóirat utódjaként jelenik meg a Budapesti Metropolitan Egyetem kiadásában. Ezidáig két évfolyam alatt mindösszesen 8 szám látott napvilágot, benne lektorált szakmai cikkekkel, valamint két szakmai rovatot is bevezettünk kísérleti jelleggel. 

Műhelytanulmányok: Pázmány Law Working Papers

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának tudományos közleményei 2010-től elérhetők.

MTA Law Working Papers: A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai

A Jogtudományi Intézet műhelytanulmányai 2014-től napjainkig.

MTA JTIBlog

A Jogtudományi Intézet blogoldala.

Nemzetbiztonsági Szemle: Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiadványa

Az NKE Nemzetbiztonsági Intézetének elektronikus (online) megjelenésű tudományos folyóirata.

Nemzeti évfordulóink

Nemzeti évfordulóink összefoglaló válogatása évenként bemutatja a kultúra, a tudomány, a közélet, valamint a sport különböző területeinek jeles hazai évfordulóit, és rövid kitekintés keretében ismerteti az európai uniós és a környező országok legfontosabb emlékéveit is. 

Önadózó

Az adózók lapjának tartalomjegyzéke 2009-től letölthető, teljes szöveghez előfizetés szükséges.

Parlamenti Szemle

2016-tól lapszámai elérhetők a Szakcikk adatbázisból.

Pécsi Határőr Tudományos Közlemények

A Magyar Hadtudományi Társaság Hatatárőr Szakosztály Pécsi Szakcsoport tudományos lapja.

Pécsi Munkajogi Közlemények régebbi arcívuma: https://icell.ajk.pte.hu/index.php?link=pmk

 A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Összehasonlító és Európai Munkajogi Kutatóintézetének folyóirata.

Pénzügyi Szemle

A Pénzügyi Szemle Online az Állami Számvevőszék által kiadott és szerkesztett tudományos portál

Polgári Jog

A Wolters Kluwer Hungary Kft. szakmai folyóirata, a Jogtár oldalán hozzáférhető.

Polgári Szemle

Társadalomtudományi folyóirat

Politikatudományi Szemle

A Politikatudományi Szemle 1992-es alapítása óta szolgál a hazai politológia tudományos fórumaként. A politikatudomány minden területéről közöl tanulmányokat, recenziókat, teret ad tudományos témákban folyó vitáknak.

Pro Futuro

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának évente kétszer megjelenő, jog- és államtudományi folyóirata.

Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás

Szakmai, tudományos folyóirat közigazgatás-tudományi, államtudományi témájú, tudományos írások közlésére biztosít publikációs lehetőséget. Célja az általános államtudományok, kiemelten a közigazgatás-tudomány és a jogtudomány, a közmenedzsment és a közpolitika fejlődését szolgáló lektorált kutatások és szakmai tapasztalatok közlése, a tudományos nézetek és a gyakorlati megfontolások közötti kölcsönhatás erősítése.

Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica

A Miskolci Egyetem közleményei, az Állam- és Jogtudományi Kar által gondozott – kiadvány.

Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny

Az egyetlen határon túli magyar jogi szaklap 2003-2007-ig megjelent számai teljes terjedelmében olvasható.

Sportjog

2020-tól indult folyóirat, lapszámai elérhetők a Szakcikk adatbázisból.

Statisztikai Szemle

A Központi Statisztikai Hivatal lapja

Szabadalmi Közlöny és Védjegy Értesítő

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának hivatalos lapja

Számviteli Tanácsadó (Archívum: 2014-2021)

A Wolters Kluwer Hungary Kft. szakmai folyóirata, a Jogtár oldalán hozzáférhető.

TÉR-GAZDASÁG-EMBER: a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar lapja

Összhangban a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar arculatával − az általános közgazdaságtan, regionális tudomány, elmélettörténet, gazdaságtörténet, gazdaságstatisztika,  marketing, általános menedzsment, logisztika, vezetéstudomány irányokban különösen nyitott, de nem zárkózik el a jelzett tudománykörökön túli − közgazdaságtudományi és a gazdasághoz kötődő − írásoktól sem (gazdasági jog, gazdaságszociológia, politológia, gazdaságpszichológia, etika, műszaki tudományok, további társadalomtudományi területek).

THEMIS: az ELTE ÁJK jogász PhD hallgatóinak tanulmányai

A kiadvány az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola és a Politikatudományi Doktori Iskola hallgatóinak máshol nem publikált tanulmányait közli.

Új Magyar Közigazgatás (A Jogtár felületén teljes szöveggel elérhető 2020-tól.)

2008-tól-2019-ig: elérhető tartalomjegyzékek, illetve egyes cikkek teljes szöveggel: https://kozszov.org.hu/index.php/uj-magyar-kozigazgatas 

Ügyészek Lapja 

1993-2021-ig tartalomjegyzékek, teljes szövegű elérés: 2018-tól. Az Ügyészek lapja az Ügyészek Országos Egyesületének szakmai folyóirata 1993-tól. 

Ügyészségi Szemle

Az Ügyészségi Szemle (ÜSZ) 2016-tól a Legfőbb Ügyészség lektorált szakmai-tudományos folyóirata. Az ÜSZ célja, hogy eredeti tanulmányokat, fordításokat, tanulmányértékű recenziókat, kerekasztal-beszélgetésekről készült jegyzőkönyveket, konferenciákról és más eseményekről tudományos igénnyel írt beszámolókat közöljön jogi témakörökben, elsősorban  büntetőjogi, büntetőeljárási jogi, kriminalisztikai, büntetés-végrehajtási jogi, közérdekvédelmi szakterületen.

Versenytükör: Gazdasági Versenyhivatal szakmai folyóirata

A Versenytükör a GVH kifejezetten szakmai közönségnek szóló jogi és közgazdasági folyóirata, amely évente két alkalommal, a nyári hónapokban, illetve év végén jelenik meg.