PÉCSI MUNKAJOGI KÖZLEMÉNYEK

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Munkajogi és Társadalombiztosítási Jogi Tanszéke a 2008. évben indította útjára elméleti folyóiratát "Pécsi Munkajogi Közlemények" címmel. A folyóirat szerkesztése és kiadása a második lapszám óta az Összehasonlító és Európai Munkajogi Kutatóintézet keretei között történik. A tudományos folyóirat a hazai és a nemzetközi munkajog, valamint szociális jog alapvető és aktuális intézményeivel foglalkozik. A munkajog dogmatikai alapkérdéseinek tárgyalása mellett, a Közlemények különös figyelmet fordít az Európai Unió munkajogára, valamint a jogéletet egyre erőteljesebben befolyásoló jogalkalmazásra. Ezek mellett tartalmaz szakirodalmi figyelőt és ismertetést a fontosabb nemzetközi és hazai eseményekről. A szerkesztők szándékai szerint a tanulmányok szerzői külföldi és hazai kutatók, valamint gyakorlati szakemberek. A folyóirat az idegen nyelvű tanulmányokat a megírt nyelven, magyar nyelvű összefoglalóval közli, a magyar nyelvű publikációkat angol és német tartalmi összefoglaló követi. A Pécsi Munkajogi Közlemények kezdetben évi két számmal jelentkezett, azonban a szerkesztők szándéka szerint a jövőben negyedéves periodikaként kerül kiadásra. A lap szerkesztőbizottságának elnöke dr. Kiss György egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. A Szerkesztő Bizottság tagjai dr. Hajdú József egyetemi tanár, Szegedi Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar; dr. Héthy Lajos igazgató, Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet; Őry Csaba Európai Parlamenti képviselő; dr. Pál Lajos ügyvéd, Pál és Kozma Ügyvédi Iroda; dr. Radnay József professor emeritus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar.

I. évfolyam • I. szám • 2008. március

I. évfolyam • II. szám • 2008. október

II. évfolyam • I. szám • 2009. április

II. évfolyam • II. szám • 2009. június

II. évfolyam • III. szám • 2009. december

III. évfolyam • I. szám • 2010. április

III. évfolyam • II. szám • 2010. november

IV. évfolyam • I. szám • 2011. március

IV. évfolyam • II. szám • 2011. szeptember

V. évfolyam • I. szám • 2012. augusztus

XIII. évfolyam • különszám • 2020.

HÍREK

Összehasonlító és Európai Munkajogi Kutatóintézet 2008