Bíróságtörténeti kiállítás és konferencia körút 2018-2019.

Az Országos Bírósági Hivatal kiemelten fontosnak tekinti a bíróságok történelmi emlékeinek feltárását, megőrzését, a bíróságok történetének kutatását, az igazságszolgáltatás társadalomban betöltött szerepének megismertetését.

Ennek a törekvésnek a jegyében országos bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia körút megrendezésére kerül sor, melynek célja, hogy előmozdítsa a további kutatásokat, felkeltse az érdeklődést a bíróságok története iránt és konferenciák keretében kiállításokkal egybekötve bemutassa az eredményeket.

A program helyszínei: Szeged, Miskolc, Debrecen, Győr, Pécs és Budapest, melyek regionális központokként fogják össze az adott területhez tartozó ítélőtáblát, törvényszékeket, járásbíróságokat, valamint állam- és jogtudományi képzőhelyeket. Az egyes helyszíneken kiállítás keretében mutatkoznak be a bíróságok megismertetve a helyi jogszolgáltatás történetét, tárgyi emlékeiket.  

A tárlókban kiemelkedő szakirodalmi művek, eredeti törvényszövegek, és bírósági iratok, személyes tárgyak, fényképek kapnak helyt, de látható épületdísz, makett, számos elektronikai eszköz is.

Az egyes helyszíneken a kiállításhoz kapcsolódva konferenciák megrendezésére is sor kerül, melyek előadásai megemlékeznek a 2018-2019-ben aktuális, fontosabb törvényekhez fűződő évfordulókról, bemutatják az adott regionális terület jogszolgáltatásának történetét, jelentős munkásságot kifejtő bírájának életútját, a bírósági igazgatás, a bírósági szervezet, a bírói hivatás történeti kutatásait.

A gyarapodó kiállítási anyag és a konferenciák előadásai a körút végén mintegy szintetizálják az ország bíróságainak történetét az egykori legfontosabb törvények és a bírósági szervezet bemutatásával.

A kiállítás- és konferencia körút záróeseményére 2019. július 15. napján Budapesten kerül sor, amely egyben a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869.évi IV.tc. hatályba lépésének 150. évfordulója.

A rendezvénysorozat a jelentős évforduló méltó ünnepléseként lehetőséget ad a visszatekintésre, hogy milyen történeti fejlődésen ment keresztül a bírósági szervezetrendszer. A teljes programról – kiállítások, konferenciák – utóbb reprezentatív kiadvány készül, amely a 150. évforduló előtt is tisztelegni kíván.

A bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia-körút „az emlékezés erejével..” szeretné az érdeklődő közönség számára a magyar bírósági történelmet országos szinten bemutatni bízva a további bíróságtörténeti kutatások előmozdításában, hagyományaink ápolásában.

 

A bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia-körút megvalósítási ütemterve:

 

Bir%C3%B3s%C3%A1gt%C3%B6rt%C3%A9net3.jpg