Kép

Sokan, főként a kor előrehaladtával szeretnék írásba foglalni végakaratukat. Ilyenkor jó tudni, hogy milyen formái lehetnek a végrendelkezésnek és mi kell az érvényességhez. Az örökösök szempontjából az sem elhanyagolható kérdés, hogy mire lehet számítani abban a nem várt esetben, ha a végrendelet elveszett, vagy ha azt valaki meghamisította. A témában dr. Vajda Lászlót a Kecskeméti Törvényszék tanácsvezető bíráját kérdeztük.

Kép

Érzékeny és összetett terület, vizsgálati- és bizonyítási nehézségei miatt pedig a kiskorú veszélyeztetése az egyik legkomplexebb bűncselekmény a büntető ügyszakban. Elbírálása számos kihívás elé állítja a bírákat, de a sértettek miatt is rendkívüli precizitást igényel egy-egy ilyen ügy, hiszen a gyermekekkel szemben elkövetett legsúlyosabb esetekről van szó.

Kép

Évezredekre visszanyúló története miatt a kuruzslás a világ egyik legősibb bűncselekménye. Gyakorisága az idők folyamán mit sem csökkent, hiszen az egészségért való küzdelem egyidős az emberiséggel. Bár a módszerek fejlődnek, az változatlan, hogy az áldozatok villámgyors gyógyulásban vagy valamilyen pozitív esztétikai változásban reménykednek, az elkövetők pedig vonzó csodával kecsegtetik őket.

Kép

Egy gazdasági társaságnál előfordulhatnak átmeneti pénzügyi nehézségek, de van, hogy a tevékenység a tartozások halmozása nélkül már egyáltalán nem folytatható. Milyen eljárást lehet, vagy kell ilyenkor kezdeményezni, miként kell teljesíteni a hitelezőknek és hogyan lehet jogszerűen időt nyerni a talpra álláshoz? A témában dr. Hunyady Mariannal, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnökével beszélgettünk.

Kép

Közúton sofőrként és gyalogosként is lehet véteni a szabályok ellen. Ezek a hibák akár balesetbe is torkollhatnak, amelynek szereplői bűncselekmények elkövetőivé is válhatnak. Az esetek hátterében gyakran a fokozott stresszhelyzet és a pánik áll, de számos más vetülete is lehet egy-egy ilyen esetnek. Rovatunk aktuális fejezetében a segítségnyújtás elmulasztását a közlekedési balesetek tükrében vizsgáljuk meg.

Kép

Saját vagy családtagjaink élete olyan érték, amit minden áron meg szeretnénk védeni. De jogszerűen milyen eszközöket alkalmazhatunk, hogy megelőzzünk egy jogtalan támadást és meddig mehetünk el védekezésünk során a támadóval szemben? A Kúrián joggyakorlat-elemző csoport vizsgálja a jogos védelem gyakorlati kérdéseit, a szakértői grémium a napokban összesíti a vizsgálat eredményeit. A Jogkérdés e heti riportjában dr. Kónya Istvánnal, a Kúria elnökhelyettesével beszélgettünk a jogos védelemről.

Kép

A karácsonyi ajándékok beszerzésekor sokan választják a webshopokat, és a fizetésnél is általánossá vált a bankártyák használata. Hogy az ünnep ne a bosszankodásról szóljon érdemes körültekintőnek lenni a kártyahasználatkor és az online felületek felkeresésekor.

Kép

Nézeteltérések minden családban adódnak, így problémamentes szülő-gyerek kapcsolat sem létezik. Egy-egy vita számos jogi kérdést is felvethet, mind a szülők, mind a gyermekek részéről. Ha a szülői felügyelet tükrében tekintjük át ezt a területet, akkor érdekes lehet, hogy meddig terjed a szülő hatalma és mi az, amibe a gyereknek is van beleszólási joga.

Kép

Az elmúlt időszakban több kapcsolati erőszakkal kapcsolatos ügy került az érdeklődés középpontjába. A témára a bíróságok is fokozott figyelmet fordítanak, mint ahogy arra is, hogy a bántalmazottak tisztában legyenek jogaikkal és lehetőségeikkel. 

Kép

A vádlottak padjára került egy édesanya, aki középiskolás lányának arcképes autóbusz-bérletével közlekedett, egy szemfüles ellenőr azonban kiszúrta, és feljelentést tett ellene. Az édesanyát próbára bocsátotta a bíróság, súlyosabb esetekben azonban akár 5 év szabadságvesztést is kaphat valaki okirathamisítás miatt. Az okirathamisítás témájában dr. Papp Juditot, a Szolnoki Törvényszék bíráját kérdeztük.