Tárgyalótermi viselkedés

Tárgyalótermi viselkedés

 

Amit kötelező magával hoznia…

Ha bíróságra idézték, feltétlenül hozza magával az érvényes személyazonosító okmányát (személyi igazolvány vagy útlevél vagy járművezetői engedély), valamint adóigazolványát és a lakcímét igazoló hatósági igazolványát.

 

Pontosság

Kérjük, a tárgyalás kezdetén pontosan jelenjen meg. Amennyiben elkésett, megérkezését a tárgyalóterembe belépve jelezze. Ha előre láthatóan nem tud időben megjelenni, akkor  – ha mód van rá – előzetesen jelezze, hogy ezzel a bíróság is tudjon számolni. Ha önhibáján kívül késett el, indokait igazolási kérelemben adhatja elő.

A tárgyalótermekbe hangosbeszélőn hívják be az ügyfeleket, csak akkor lépjen be, ha szólítják. Kérjük, várakozása közben ne zavarja a tárgyalóteremben folyó munkát. A várakozási idő eltöltésére a Zalaegerszegi Törvényszéken helyben olvasható sajtótermékek, s a megye valamennyi bíróságán ingyenes wi-fi szolgáltatás áll az állampolgárok rendelkezésére.

 

Étel, ital, telefon

Ételt, italt fogyasztani a tárgyalóteremben kizárólag egészségi okból, bírói engedéllyel lehet, s bár rágózni nem feltűnő, nem illik – főleg nem vallomástétel közben. Mielőtt a tárgyalóterembe lép mobiltelefonját és egyéb kommunikációs eszközeit kapcsolja ki, vagy némítsa le.

Hang-, video- vagy képfelvételt a nyilvános tárgyaláson kizárólag az arra jogosultak (pl. sajtó), a bíró engedélyével, a megfelelő előírások betartása mellett készíthetnek.

 

Hova üljek?

A tárgyalóteremben minden jelenlévőnek meghatározott helye van. Büntetőügyekben az első sorban a vádlottak foglalnak helyet - ha őket rendőrök, börtönőrök kísérik, akkor a kísérők a második sorban ülnek -, hátrébb pedig a tanúk, illetve a hallgatóság. A bíró mindig segít az ülésrenddel kapcsolatban , ha bizonytalan, kövesse útmutatását.

Polgári ügyekben a bíró jobb keze felőli rész a felperesi, bal keze felőli az alperesi oldal.

 

Alkalomhoz illően

A tárgyalás méltóságához a jelenlévők öltözéke is hozzájárul. Ezért kérjük, a tárgyaláson alkalomhoz illő öltözetben jelenjen meg. Ha a bíró megítélése szerint a jelenlévő öltözéke sérti a tárgyalás méltóságát, őt a tárgyalóteremből kiutasíthatja.

 

Hallgatóságként  a tárgyalóteremben

A tárgyalás nyilvános, a hallgatóság tagja lehet minden 18. életévét betöltött személy, a 14. életévét betöltött személy a bíró külön engedélyével vehet részt a tárgyaláson. 14 év alatti személy nem tartózkodhat a tárgyalóteremben, kivéve, ha az eljárásban részt vesz. A hallgatóság a tárgyalóteremben nem jogosult felszólalni, a hallottakat nem illik kommentálni, „lereagálni”, egymás között megvitatni. A tárgyalás rendjét és méltóságát zavaró magatartás, közbeszólás esetén a bíróság a rendzavaró személyt bírsággal sújthatja vagy a tárgyalóteremből kiutasíthatja vagy kivezettetheti.

A bíró indokolt esetben, zárt tárgyalás elrendelésével kizárhatja a nyilvánosságot.

 

Mikor szóljak és hogyan?

Az arra jogosultat a bíró hívja fel nyilatkozata megtételére. Várja meg, míg szót kap, és közbeszólás nélkül hallgassa végig a másik fél nyilatkozatát. Büntető ügyekben - és a kialakult szokás szerint polgári ügyekben is - a per résztvevői állva teszik meg a bírósághoz címzett nyilatkozatukat. Ha egészségi állapota ebben akadályozza vagy azt jelentősen megnehezíti, ezt a bíróság figyelembe veszi. Az ítéletet a bíró állva hirdeti ki és a jelenlévők is állva hallgatják végig.