Peren kívül - Társadalmi felelősségvállalás (GSR)

Megítélésünk szerint a XXI. században a bíróság nem maradhat ”kívülálló”. Elengedhetetlen, hogy a társadalmi felelősségvállalás a szervezeti kultúra része legyen, amely egyidőben jelent szemlélet-, és gondolkodásmódot, magatartásformát, cselekvést, illetve kommunikációt mind a szervezeten belül, mind kívül.

Ennek érdekében elindítottuk a Peren kívül programot, amely révén a bírósági szervezeten belül és kívül is szerepet, felelősséget vállalunk, hiszen a társadalmi jelenlét kötelezettséget is jelent.

Aktív részvétel

Hisszük, hogy a jogok és a kötelezettségek teljesítése önmagában nem tekinthető felelős magatartásnak. A társadalmi felelősség vállalás önkéntes, és az alapvető normák betartása után jön létre.

Érték alapúság

Tudjuk, a szabályok ismerete és betartása alap, nem kérdőjelezhető meg. Ezeken túl morális kötelezettségünk az önkéntes, tudatos, elkötelezett és etikus felelősség vállalás szervezeti és társadalmi szinten.

Felelősség egy(más)ért

Kötelességünknek érezzük, hogy a nehéz helyzetekben segítő kezet nyújtsunk mind a szervezetben dolgozóknak, mind a társadalom perem területeire szorult embertársainknak.

Dolgozói jól(l)ét

Valljuk, hogy csak az az ember tud igazán jól teljesíteni, aki jól érzi magát a mindennapokban. Mivel napjaink nagy részét a munkahelyünkön töltjük, így kiemelkedő a szervezet felelőssége. A szociális juttatásokon túl gondoskodnunk kell ezen jól(l)ét érzés megteremtéséről. Ennek érdekében közös kulturális, sport és csapatépítő programok sorát kínáljuk.

Mert adni jó…!

Hisszük, hogy „nem az adomány mérettetik meg, hanem a szándék.” Érzékenynek kell lennünk a szociális problémákra, s erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten segítenünk kell a hátrányok leküzdésében.

Kompetencia

Törekszünk arra, hogy minden kollégánk saját motivációjának, tudásának, képességeinek megfelelő munkakörben, megelégedéssel végezhesse tevékenységét.

Etika

Kiállunk amellett, hogy az erkölcsi szabályok sokasága azokban az élethelyzetekben is biztosítja a társadalom zavartalan működését, ahol a jogszabályok már nem írják elő az elvárt viselkedési módot.

Egyenlő bánásmód

Megtettünk és megteszünk mindent annak érdekében, hogy előítélettől és diszkrimináció mentesen tiszteletben tartsuk minden ember méltóságát.

Szolgáltató bíróság

Törekszünk arra, hogy a bíróság szolgáltató arcát az ügyfelek felé erősítsük, a gyorsabb, hatékonyabb, korunk kihívásaihoz igazodó ügyfélterekkel, személyi- és eszközállománnyal, technikai feltételekkel és megoldásokkal.

Nyitott bíróság

Tudjuk, hogy „Attól félsz, amit nem ismersz.” A Nyitott bíróság programot az Országos Bírósági Hivatal (OBH) hirdette meg 2012-ben az átlátható, nyitott igazságszolgáltatás jegyében. Kezdetekben diákoknak nyújtottunk lehetőséget tárgyalás és épület látogatásra, ismeretterjesztő előadásokkal fűszerezve, amely ma már rendkívül népszerű a felnőtt lakosság körében is.

”Kapocs”

Magunkénak érezzük a kölcsönös tiszteleten, kollegiális alapokon nyugvó együttműködést, a hatékonyabb közös munka, illetve az állampolgárok magasabb fokú bizalma és elégedettsége érdekében.

Nyitott igazságügy

Összefogunk a Nyitott bíróság program kiszélesítéseként az ügyészséggel, a kormányhivatallal, a bv-intézettel és a rendőrséggel sokrétűbben együtt dolgozunk.

Együttműködés

Bízunk benne, hogy részvételünk színesebbé teszi a közvetlen környezetünkben működő, elsősorban oktatási és kulturális intézmények, szervezetek életét.

Zöldebb bíróság

Valljuk, hogy a jelen korban a fentieken túl felelősséggel kell viseltetnünk környezetünk iránt is, egyrészről oly módon, hogy a meglévő erőforrásokat és eszközöket hatékony, energiatakarékos módon használjuk, másrészről a fejlesztések során környezettudatos megoldásokat keresünk.